Közélet

Halálra éheztette beteg fiát egy asszony

Bár a fiú 13 évesen halt meg, a testsúlya egy 3 éves gyermekének felelt meg.

Gyilkossággal, és kiskorú veszélyeztetésével vádolták meg azt az észak-dakotai asszonyt, akinek tizenhárom éves fia alig tíz kilót nyomott, amikor januárban meghalt. A harmincöt éves, háromgyermekes Jessica Lee Jensen március 24-én állt először bíróság elé – írja egy helyi lap.

Jessica Lee Jensen (WARD COUNTY SHERIFF’S OFFICE)

Bár az áldozat hormonális eredetű, fiatalkori étvágyzavarban szenvedett, a boncolását végző William Massello, szerint minden jel arra utal, hogy gyilkosság történt. Az anya azt vallotta, hogy a gyermeket rendesen etette, de az titokban folyamatosan hánytatta magát. Állításainak azonban ellentmond, hogy a fiú torkában nem találtak erre utaló jeleket. Bár a nő szerint fia a halála napján is evett, a gyomra teljesen üres volt. Ezeken kívül még számos tény szól az anya bűnössége mellett.

Jessica Lee Jensen január 12-én este 8 óra tizenhét perckor tárcsázta a segélyhívót, és jelentette be fia halálát. A kiérkező rendőrtiszt azt jelentette, hogy a nőt a kanapén ülve találta, karjaiban egy apró testtel. A gyermek pulzusát nem tudta kitapintani, a száját pedig képtelen volt kinyitni, hogy ellenőrizze a légzését. A mentők megállapították a halált, és elszállították a testet. A nővér, aki a kórházban átvette azt mondta, először azt hitte egy két- vagy hároméves gyermekről van szó, és biztos volt benne, hogy egy ideje már halott.

A nyomozás megállapította, hogy bár a gyermek valóban beteg volt, orvos már 2008, vagyis a diagnózisa felállítása óta nem látta. Jessica Lee Jensen másik két, tizennégy és hétéves fiával együtt magántanuló volt, anyjuk nem járatta őket iskolába. Az asszony azt mondta, úgy érezte maga is meg tudja oldani a problémákat, és nevelni a gyermekeit, ezért tagadta meg tőlük az iskolai oktatást és az orvosi kezelést. Bár a ház átvizsgálása során előkerültek tankönyvek, a legkisebb gyermek nem tudta elbetűzni a saját nevét, sőt abban sem volt biztos, hogy hány éves pontosan.

A rendőrség szerint a ház rettenetesen rendetlen és koszos volt belülről. Az egyik emeleti szobát elárasztotta a szemét, átható bűz és ürülékszag terjengett benne. A nő rokonai azt vallották, hogy Jessica teljesen másképpen viszonyult elhunyt gyermekéhez, mint a másik kettőhöz. A nő eltiltotta őket a házától, miután ezt szóba hozták, és összevesztek vele.

Jessica Lee Jensent a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, az óvadékát 250 ezer dollárban állapították meg. Gyermekeit a rokonaiknál helyezték el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik