Közélet

Lábfetisiszta terrorizálta a nőket a bevásárlóközpontokban

Cipő eladónak, és lábkutatónak adta ki magát a férfi majd orvul szopogatni kezdte áldozatai lábfejét.

Elfogta a rendőrség a 31 éves Michael Brownt, aki a hét elején Észak Karolinai bevásárló központokban nőket zaklatott – adta hírül a Washington Post.

A vélhetően lábfejekhez vonzódó fetisiszta először hétfőn csapott le egy Charlottetól északnyugatra fekvő Lincolton egyik Walmartjában. A cipőosztályon eladónak adta ki magát, odalépett egy nőhöz, és beszélgetni kezdett vele. Azt mondta, lábgyógyászatot tanul, és meggyőzte a nőt, hogy próbáljon fel különböző lábbeliket. Végig segített a nőnek fel és lehúzni a cipőket, aztán egy óvatlan pillanatban a szájába vette a nő lábfejét és szopogatni kezdte, majd mikor a nő felsikoltott menekülőre fogta.

Michel Brown a lincoltoni Walmartban (fotó: Lincolton Police)

A helyi lapok szerint a rendőrség számtalan hasonló ügyről kapott bejelentést az utóbbi időben. Két nappal később például egy az előzőtől alig 25 kilométerre fekvő áruházban próbálkozott. Akkori áldozata szintén hagyta, hogy segítsen neki cipőket próbálni, de amikor a férfi arra kérte, hogy vegye le a zokniját, mert szeretné lefényképezni a lábát egy kutatásához, amit külnböző embertípusok lábfejeinek különbségeiről ír. A nő gyanút fogott és elküldte a férfit, és értesítette a rendőrséget.

Az áruházak biztonsági kameráinak felvételei segítségével a rendőröknek sikerült beazonosítaniuk a zaklatót, így csütörtökön letartóztatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik