Közélet

Négy napig feküdt élve eltemetve egy temetőben

A férfi segélykiáltásai egy házaspár hallotta meg, amikor meglátogatták egyik rokonuk sírját.

Egyelőre nem lehet tudni biztosan, hogy az ötvenes éveiben járó férfi hogyan került a tajvani Chatun város temetőjében található sírba, ahonnan március 13-án mentették ki helyi tűzoltók – közölte a Want China Times. A csak Chien néven említett érfi először azt állította, hogy “barátai” rakták be az üres sírba, amit egy nehéz fa fedéllel zártak le, de később már azt mondta, hogy részegen esett be a sírgödörbe – ami nem magyarázza meg, hogy miként került rá a koporsófedél.

Mindenesetre az biztos, hogy a férfi erősen ittas állapotban került a sírba, és elmondása szerint nagyon megrémült, amikor a részeg alvásból felébredve teljes sötétségben találta magát. Elmondása szerint hamar rájött, hogy egy koporsóban lehet, de hiába próbálta felemelni a koporsófedőt, képtelen volt azt megmozdítani.

Végül négy napig volt a szűk helyen, ahol még annyi hely sem volt, hogy meg tudjon fordulni. Állítása szerint voltak pillanatok, amikor biztos volt abban, hogy nem fog élve kijutni a sírgödörből, és csak azután kezdett el reménykedni a túlélésben, amikor egy heves esőzés után víz jutott be a koporsóba egy résen át. Addig csak saját vizeletével tudta csak a szomját oltani, amelyet egy műanyag zacskóval fogott fel.

A menekülés esélyét aztán március 13-án kapta meg. Elmondása szerint emberi hangokat hallot a közeléből, és segítségért kezdett el kiáltozni. Akkor lett biztos abban, hogy megmenekülhet, amikor lépéshangokat, valamint kutyaugatást halott.

A férfit végül a tűzoltók mentették ki. A koporsófedél olyan nehéz volz, hogy a beszámolók szerint négy ember kellett a felemeléséhez. A helyi rendőrség még vizsgálja, hogy Chien hogyan lett élve eltemetve.

Tűzoltók mentették ki négy nap után az élve eltemetett férfit Tajvanon
Fotó: Tajvani tűzoltóság

Ajánlott videó

Olvasói sztorik