A Blikk úgy tudja, hogy Simon Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai okmányban lakcímként a Rua de Bolama 8 van megadva Bissauban, az ország fővárosában. A lap szerint a Google műholdas térképe erre a címre a korábbi elnöki palotát adja ki találatként. Az épületet korábban bombatalálat érte, most elhagyatottan áll.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerdán előzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az MSZP egykori elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.
Milliók a bankban, hamis útlevéllel
A Központi Nyomozó Főügyészség a Hír24-gyel hétfőn közölte, újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábort, és kihallgatása után őrizetbe is vették. Az újonnan közölt gyanú szerint a volt országgyűlési képviselő egy hamis, saját személyi adatait tartalmazó, dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd felkereste egyik korábbi ismerősét, aki kérésére – az “okmány” felhasználásával – számlát nyitott egy magyar banknál