Belföld

Tagadja az ügyészség, hogy ők szivárogattak Simon-ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerint a médiában a Simon-üggyel kapcsolatban megjelent hírek forrása nem az ügyészség.

A KNYF ezt szerdán arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy az MSZP közleményében magyarázatot követelt a Központi Nyomozó Főügyészségtől arra, hogyan kerülhettek ki információk a “kormánypárti sajtóhoz” Simon Gábor kihallgatásáról.
A főügyészség rövid közleményében tudatta: olyan hír, amely kizárólag az ügyészség birtokában van, nem jelent meg egyetlen helyen sem.

A szocialista párt az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: aggasztó, hogy kormánypárti politikusok és a “kormánypárti sajtó” folyamatosan naprakész információkkal van ellátva egy folyamatban lévő nyomozás állásáról.

A Magyar Nemzet szerdán arról írt: információi szerint az MSZP volt elnökhelyettese azt vallotta, nem a sajátja volt az osztrák bankban tárolt több mint negyedmilliárd forint értékű valuta, hanem vagyonkezelésre került hozzá.

Az adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsított volt szocialista politikust szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik