Először megrendelte saját temetését, majd az öngyilkosság előtt úgy döntött, “lenyúzza volt feleségéről a bőrt” – írja a pecsma.hu a Pécsi Törvényszéken elhangzottak alapján, ahol tanúmeghallgatással és perbeszédekkel folytatódott kedden annak a pécsi állatorvosnak a pere aki 106 késszúrással ölte meg volt feleségét.
Fel akarta vésetni halála dátumát
Annyira elszánt volt, annyira készült a saját halálára, hogy sírhelyet vásárolt magának és még a temetésével járó költségeket is elrendezte – mondta az egyik tanú, akit Budapestről idéztek be a Pécsi Törvényszékre. A gyilkos még fényképet is készített a temetőben és mutogatta azt, mondván, már mindent elintézett, készen áll az öngyilkosságra. A vádlott közölte, ő a sírkészítővel a halála dátumát is rá akarta vésetni a sírkőre, ám ezt nem tették meg neki.
A közös képviselőként dolgozó asszony vallomásában arról is beszélt, hogy tudta, az állatorvos képes napi 50 nyugtatót is bevenni, mert nem bírta elviselni volt feleségének elvesztését. A tanú azt mondta, attól tartottak, hogy tényleg kárt tesz magában és próbáltak is segíteni neki, ám azt nem hitték, hogy valóban meg akarja ölni volt párját.
Kés, tőr, gázspray
Ahogy arról a Hír24 beszámolt, a férfi tavaly májusban ölte meg feleségét. A vádirat szerint gyilkos és áldozata 2007-ben házasodtak össze, ám kapcsolatuk idővel megromlott, végül tavaly elváltak. Az asszony új társra talált, akivel közösen béreltek lakást a Kertvárosban. Miután a volt férj megtudta, hol lakik a pár, figyelni kezdte őket.
Tavaly május 23-án reggel eldöntötte, leszámol volt feleségével. Magához vett egy 15 centiméter pengehosszúságú rugós kést, egy tőrt, illetve egy gázspray-t, reggel 7 óra körül már a lépcsőházban várt rájuk. Először a férfit próbálta megölni, többször megszúrta. Áldozata a földre rogyott, a támadó ezután volt feleségét vette célba, rajta is sikerült több sebet ejtenie. A megkéselt férfi próbált segíteni élettársán, ám az őrjöngő ekkor ismét többször megszúrta. Miután őt sikerült legyűrnie, megint a nő felé fordult.
Az asszony nem élte túl a támadást. A korábbi hírek még 93 késszúrásról szóltak, az ügyészség tájékoztatásából azonban decemberben kiderült, összesen 106 alkalommal szúrta meg áldozatát. A 45 éves asszonynak esélye sem volt, az egész testét sérülések borították. A nő állapotos volt, korábbi sajtóértesülések szerint a nyolcadik hétben járt. A férfi túlélte a támadást, a vádlott őt kilencszer találta el, megszúrta a fejét, a nyakát és a mellkasát is. Súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentők.
Lelőtte volna a rendőröket is
A késelőt a rendőrség a lakásán fogta el, a férfi gázpisztollyal támadt az egyenruhásokra, többször rájuk lőtt, csak épp a riasztófegyver nem sült el.
A Baranya Megyei Főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott.