Halálbüntetés. A legitim gyilkosság a legerősebb eszköz egy társadalom kezében arra, hogy megtorolja azokat, akik megszegték a normáit, illetve elrettentse ettől a többieket. A fejlett, demokratikus társadalmakban a második világháború után fokozatosan beszüntették, kivéve az Egyesült Államok harminchárom tagállamát. Magyarországon a rendszerváltás után, 1990-ben törölte el az Alkotmánybíróság, az utolsó kivégzést 1988 júliusában, a brutális gyilkosságért elítélt Vadász Ernőn hajtották végre.
A halálbüntetésről szinte mindenütt folynak véget nem érő viták. Ahol nincs, ott egyesek visszaállítanák, ahol van, ott mások betiltanák. Az érvek világszerte nagyjából egybevágnak: a legsúlyosabb aduász az ellenzők kezében az, hogy a kivégzéseket nem lehet visszavonni, ha kiderül, hogy mégsem a valódi tettest ítélte el a bíróság. Pedig ilyen esetekből van több száz az emberiség modern történetében. Olyan embereké, akik közvetett bizonyítékok, vagy egymásnak ellentmondó tanúvallomások miatt kaptak méreginjekciót vagy ültek a villamosszékbe. Meg olyanoké, akik évtizedeket töltöttek a legszigorúbb fegyintézetekben arra várva, hogy eljöjjön értük a hóhér. Mint a ma, 26 év után szabadult Glenn Ford. Nem kell sokáig keresgélni az interneten, hogy az övéhez hasonló, vagy még durvább történetekre bukkanjunk. Mind egy-egy szeg lehetne a halálbüntetés koporsójában. Szubjektív válogatás:
Túl kicsi a villamosszékhez
Alig tizennégy éves volt George Junius Stinney Jr, amikor 1944-ben kivégezték. Az ijedt gyermek egy vaskos Bibliát szorongatott a hóna alatt, amikor a vesztőhelyre kísérték. Amikor kiderült, hogy a 157 centis, 40 kilós fiúnak túl nagy a felnőtt elítéltekre szabott villamosszék, azt a Bibliát tolták a feneke alá. A maszk is túl nagy volt rá, az első 2400 voltos áramütésnél lecsúszott a fejéről, és szabadon hagyta eltorzult arcát a második, és a végzetes harmadik áramütés alatt. Stinney-t a faji megkülönböztetés korában tárgyi bizonyítékok nélkül ítélték halálra egy nyolc és egy tizenegy éves fehér kislány meggyilkolásáért. Az Alcolu nevű kisvárosban vasúti sín választotta el egymástól a feketék és a fehérek lakta részeket. A kislányok virágot szedni indultak, és áttévedtek a síneken túlra. Többen látták, hogy George-tól és a nővérétől kértek útbaigazítást. Többé nem mentek haza, az önkéntes keresőcsapatok másnap reggel találtak rá a holttestekre egy sáros vízzel teli gödörben. Mindketten fejsérüléseikbe haltak bele. Három fehér rendőr hallgatta ki a fekete fiút. A bíróságon azt mondták, beismerte a tettét. A vádlotton kívül a tárgyalóteremben mindenki fehér volt: a bíró, a tanúk, az esküdtek. A fiút rekordidő alatt ítélték el és végezték ki. Ahogy mondani szokták, az igazságszolgáltatáson nagy volt a társadalmi nyomás. Három jogász, Steve McKenzie, Ray Chandler és Matt Burgess a kétezres évek elején kezdték el újra vizsgálni az ügyet. Bár elismerték, hogy ennyi év elteltével már nehéz lesz a fiú nevét tisztára mosni, de biztosak benne, hogy rossz ítélet született.
Johnny és Aron
A 28 éves Johnny Frank Garrettet 1992. február 11.-én végezték ki egy 76 éves apáca, Tadea Benz 11 évvel korábbi megerőszakolásáért és megöléséért, Texasban. Bár a férfi ellen több bizonyíték szólt, ő mindent meg tudott magyarázni, és végig tagadta a gyilkosságot. Többen látták futni a tetthely irányából a gyilkosság éjjelén, az áldozat ágyának támláján és egy, az ágy alatt talált konyhakésen pedig megtalálták az ujjlenyomatait. Garrett elismerte, hogy gyakran járt a környéken, és azt is, hogy két nappal a gyilkosság előtt belopózott a zárdába, hogy apróságokat lopjon. Elismerte, hogy elemelt egy kést a konyhából, amivel később megpróbált felfeszíteni egy fiókot az áldozat szobájában. Elismerte, hogy megfogta az ágyat, mert félrehúzta. Ám következetesen állította, hogy nem találkozott senkivel a zárdában, így nem is ölt meg senkit. Aztán bekapcsolódott az ügybe dr. Dorothy Otnow Lewis orvos szakértő. Megállapította, hogy a gyilkosság idején még csak 17 éves Garrettnek egy gyermekkori trauma és súlyos agykárosodás miatt kettős személyisége van, ami mindent megmagyaráz. Az egyik személyiség, Johhny azért mondja teljes meggyőződéssel, hogy ártatlan, mert az erőszakot és a gyilkosságot a másik személyiség, Aron követte el. „Köszönöm a családomnak, hogy végig mellettem álltak, a világ többi része meg csókolja meg a seggem. Ártatlan vagyok.” – mondta közvetlenül a kivégzése előtt Garrett.
1992
Tizenkét évvel később, 2004-ben a nyomozóknak, DNS nyomok alapján sikerült megfejteniük egy régi ügyet. Az idős Narnie Box Brysont négy hónappal Benz nővér halála után erőszakolták és gyilkolták meg. Azonosították és elfogták a tettest Leoncio Perez Ruedat. A DNS tesztek később bebizonyították, hogy az apácát is ő ölte meg.
Bicikliút a halálba
Steven Murray Truscott és Lynne Harper 1959. június 9-én együtt indultak haza az iskolából. Mindkettőjük szülei a légierőnél szolgáltak, egymáshoz közel, a repülőtér mellett laktak. A 14 éves fiú felajánlotta a 12 éves lánynak, hogy hazaviszi a biciklije vázán, ám a fiú egyedült ér haza, a lánynak nyoma veszett. Megerőszakolt holttestére az iskolába vezető földút mellett álló erdőben találtak rá. A fiú azt mondta, a lány útközben meggondolta magát, és le akart szállni, hát otthagyta, s kicsivel később, amikor visszanézett, látta beszállni egy autóba. Rövid úton kötéli halálra ítélték, de kivégzését elhalasztották, majd egy évvel később életfogytiglani börtönre enyhítették.
Truscott 10 év múlva szabadult, megváltoztatta a nevét és családot alapított. Már két gyereket felnevelt, amikor 2000-ben egy tévés stáb rábeszélte egy interjúra. Nyilatkozata és a csatorna oknyomozó riportja nyomán civil szervezetek kampányt indítottak, ennek hatására pedig a kormány 2004-ben perújrafelvételt kezdeményezett, és elismerte, hogy valószínűleg ártatlanul ítélték el. Az áttörést a halottkémi jelentés hozta meg, amely szerint az áldozat egy nappal később halhatott meg, mint ahogy azt az ügyészség állította. A fiú viszont akkor éppen iskolában volt, tehát biztosan nem ő volt a tettes.
Hét nap az élet
Ezt a címet adta életrajzi könyvének Nick Yarris, akit 1982-ben ítéltek halálra egy nő megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. A megrázó kötetben Yarris megpróbálja leírni, hogy milyen érzés volt 8057 napot és éjszakát eltölteni ártatlanul egy börtönben, ahol vagy a rabtársak verik és kínozzák, vagy épp a siralomházban a kivégzésére vár. Végül DNS segítségével bizonyították be az ártatlanságát. A férfi már azt hihette, hogy a ponttal, amit a könyve végére tett, nagyjából az ő története is véget ért, a sors azonban tartogatott még számára fordulatot. Egy húsz éves pincérnőt, Jessicát annyira megrázta a Hét nap az élet, hogy megkereste a Yarrist a Facebook-on, és üzenetet írt neki, hogy együttérzéséről biztosítsa. A férfi válaszolt, majd hosszas levelezés után szerelem szövődött köztük. Yarris Angliába költözött, elvette a nőt, aki nem is élt még, amikor ő már a rácsok mögött szenvedett. Később megszületett lányuk, Lara. A jelenleg Los Angelesben élő férfi egy hónappal ezelőtt azt írta weboldalán, hogy boldogan él, de szeretné, ha a történetét minél több emberrel megoszthatná. Első könyve megjelenése után hét évvel, 2015-ben mutatják be majd első filmjét a Sundance fesztiválon.
