Közélet

A bőrönd az új nokiás doboz

A kenőpénz átadásának és átvételének számtalan módja van, az egyszerű borítéktól egészen a jól ismert nokiás dobozig, de a bőrönd a legnagyobb úr.

Zuschlag János gondolkodóba ejtett minket, ugyanis azt állította, visszalépéséért az MSZP ötvenmillió forintot adott neki egy nejlonszatyorban. A nejlonszatyor újdonság, ugyanis eddig ilyen nem volt, most számba vesszük először, hogy itthon mikben érkezett a pénz, illetve mutatunk néhány külföldi példát is.

Az első fecske

A kisgazda Székely Zoltán ugye az elsők között volt, amikor politikus került megvesztegetési ügybe, Székelyt 2000-ben ki is zárták a kisgazda frakcióból, amiért kenőpénzt fogadott el, bár ő azt állította, csapdába csalták. Az eset úgy történt, hogy egy csatornázással foglalkozó cég vezetője kért tőle találkozót, dokumentumokat szeretne átadni neki. Találkoztak a politikus autójában, majd Székely kapott egy táskát, amiben nem dokumentumok voltak, hanem pénz. Az nem derül ki, hogy milyen táskáról van szó. Aktatáska? Utazótáska? Nem tudni.

Később Székely azzal került be a híradásokba, hogy a Fővárosi Bíróság bírája elírta a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el.

Nokiás doboz

Mindenki emlékszik a Hagyó-ügyre, amikor Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója azzal állt a nyilvánosság elé, hogy „Nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz.” Szintén Baloghtól tudjuk, hogy nagyságrendileg 15 millió forint fér el egy nokiás dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget.

Hagyó Miklós hiába szerepelt a CÖF-ös plakátokon is, bűnösségét még nem mondták ki, 2013 decemberében arról írtunk, hogy Budapestre került az ügye.

Egyszerű boríték

A Wieszt-ügy 2010 tavaszán, a választási időszakban pattant ki, megjelent egy videofelvétel, amely a Fidesz XI. kerületi szervezete szerint azt bizonyította, hogy Wieszt János, az MSZP akkori helyi frakcióvezetője korábban, az újbudai vagyongazdálkodási bizottság szocialista vezetőjeként több milliós csúszópénzt fogadott el egy önkormányzati üzlethelyiség eladása kapcsán. Borítékban. Csak úgy, csúszott a boríték.

Régi vágású rendőrök és V. László

Rengeteg legenda szól arról, hogy ha közúti bírságot készülnek kiszabni egy autósra, akkor a jogosítvány és a forgalmi mellé csak illeszteni kell egy húszezrest. A legenda nemrég testet öltött, két fővárosi rendőr lebukott, amikor kenőpénzt fogadtak el. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a két budapesti egyenruhás február 12-én állított meg egy szabálytalanul közlekedő sofőrt. Hamar dűlőre jutottak az „ügy más módon történő rendezéséről”, a kocsi vezetője húszezer forintot csúsztatott autó forgalmijába, amelyet a többi iratával együtt átadott a rendőröknek, elkerülve ezzel a bírságot, amely akár ötvenezer forint is lehetett volna.

Kép: Thinkstock

A Vizoviczki-ügy sem mentes a korrupciótól és a kenőpénzektől, írtunk már arról a videófelvételről, ahol jól látható, hogy Vizoviczki László embere egy fehér szatyorral száll ki egy méretes ezüst merciből, be a mellette parkoló golfba, ahol egy másik rendőri vezető várja, hogy átvegye a szolgálataiért járó összeget. De korábban arról is lehetett olvasni, hogy bérelt trezorban cserélt gazdát a kenőpénz.

Külföldön a bőrönd a menő

Argentína egyik leghíresebb korrupciós botrányában, ami 2008-ban történt és a másik fél Venezuela volt, egy bőrönd volt a középpontban, méghozzá nyolcszázezer dollárral. Az ügyben magas rangú állami vezetők a kenőpénzért cserébe biztosítottak építési engedélyt különböző vállalatok számára.

Franciaországban is érkezett már bőröndben a kenőpénz, úgy látszik, külföldön nem aprózzák el. Egy francia ügyvéd, bizonyítékok híján, de azt állította, közvetítésével 20 millió dollárnyi kenőpénz jutott afrikai vezetőkön keresztül a korábbi elnökhöz, Jacques Chirachoz és a volt kormányfőhöz, Dominique de Villepinhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik