Belföld

Zuschlag kiborítja a bilit

Visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban – ezzel a címmel jelent meg a Napi Gazdaság vezető cikke. Az elítélt egykori MSZP-s Gyurcsány bunkóságáról és a legendás pártkasszáról is mesélt.

Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János börtönbüntetése után a napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét. A Napi Gazdaságnak adott interjújában elmondja: a Simon-ügy miatt tartotta fontosnak megszólalnia.

Simon nem magányos elkövető

Az MSZP-sek tagadják az 50 milliót

A rosszindulat és a hülyeség nem ismer határokat – mondta Szekeres Imre, aki 2005-ben elnökhelyettes volt. Zuschlaggal már jóval a holokausztos viccelődése előtt sem beszélt. 2004 közepén többen fiktív tagokkal duzzasztottak fel Vas megyei alapszervezeteket, hogy ezek súlyát növeljék. A botrány kapcsán az ő neve is felmerült.

„Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.”

Zuschlag segíteni akar az MSZP-nek, hogy ne járjon senki úgy, ahogy ő járt, vagy ahogy Simon Gábor járni fog. „Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.”

Az egykori MSZP-s politikus kizártnak tartja, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.

Zuschlag meglepődött hogy Simon negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán. De mint elmondja nem az összegen, hanem a hülyesége miatt.

“Feri ugyanis egy igazi bunkó”

Az elítélt egykori MSZP-st bosszantja, amikor Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít róla, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs. Szerinte tudott mindenről, ami a minisztériumban folyt. „Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között.”

Mesterházyról elmondta, hogy ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Mesterházyt ott „szívatta”, ahol érte, például államtitkárként korlátozta a mobiltelefon-használatát. „Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri.”

Gyurcsánynak 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és Zuschlag szerint ő volt az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte. „A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.”

A nejlonszatyros pénz

2004-ben botrányos körülmények között lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra, de a 2006-os választások előtt megint megválasztották képviselőjelöltnek. Ettől a teljes pártvezetés rosszul lett, hiszen mindenki azt hitte, el fog tűnni. Meg is keresték, hogy lépjen vissza. A végén megállapodott a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval a visszalépésben, és kapott ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban. „A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.”

Zuschlag a legendás páncélszekrényről is beszélt, amely „tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP-címerrel”. Szerinte innen fedezték a fű alatti támogatásokat, zűrös ügyeket, a pártelnök költségeit, kampányokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik