Közélet

Mobilrablással is vádolják a hatodikos kis „terroristát”

Az XVII. kerületi általános iskola 6. c osztályát rettegésben tartó V. Lacit nagyapja neveli – írja a Blikk.

A szülők egy listát állítottak össze, amelyen panaszaikat összegzik. Eszerint az egyik sráctól az uzsonnapénzét vette el osztálytársa, sőt a gyerek fülbevalókat is hozott otthonról, de mivel nem aranyból voltak, a kis maffiózó visszaküldte. Két másik kisfiú mobil nélkül tért haza, miután elvették tőlük azokat – írja a Blikk.

Az osztályt rettegésben tartó bajkeverőről nagyapja gondoskodik. A férfi nemrégiben bent járt az iskolában is, amikor a köznevelésért felelős államtitkárság munkatársai megkezdték a vizsgálatot az üggyel kapcsolatban. Az államtitkárság Blikknek adott válaszából kiderült, hogy az érintett osztályba járó gyerekek szülei közül a korábbi panaszáradat ellenére senki nem volt jelen, amikor az illetékesek ott jártak.

Kedden derült ki, hogy a bajkeverő miatt, a szülők már nem akarták gyerekeiket iskolába engedni, az egyik tanár pedig 2000 forintot adott a suhancnak, csak hogy ne menjen a suli közelébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik