Közélet

Lángra kapott egy nő gyomra műtét közben

A nő azért került kórházba, mert szinte „szétrobbant” a gyomra, olyan sokat evett az ünnepi lakoma alatt.

A kínai közösségi oldalakon pár napja kezdett el terjedni egy 58 éves nő története, aki a kínai újév alkalmával rendezett lakomákon olyan sokat zabált, hogy „szétrobbant a gyomra” – írta a Shanghaiist. A gyanúsan kamuszagú történetre rámozdul a kínai sajtó is, és kiderült, hogy a hír igaz, bár a „robbanás” szó kicsit erős annak leírására, ami valóban történt, bár közel jár a valósághoz. És amit kiderítettek, talán még elképesztőbb volt.

Sucsou városában ugyanis tényleg kórházba került egy középkorú nő, súlyos gyomortágulással, amit a túl sok bevitt étel okozott. A nő gyomra annyira roncsolódott, hogy az orvosok kénytelenek voltak kioperálni. Mindezt egy elektromos szikével tették, amely lángra lobbantotta a nő gyomrában felgyülemlett alkoholt. Egy helyi orvos elmondta: van arra esély, hogy egy ilyen műtét közben tűz keletkezzen egy gyomorban, de nagyon kicsi.

Egyébként a kínai orvosok tucatnyi olyan esettel szoktak találkozni a kínai újévi ünnep alatt, amikor emberek annyit esznek, hogy szinte „felrobban a gyomruk”.

Kína és az evészavarok

Ahogy a túlzott evés, a falás, zabálás is tünet, úgy a bulimia és az anorexia is az – utóbbiakat eddig leginkább a nyugati, modern országokban tapasztalta az orvostudomány, de egyre többször felütik a fejüket máshol is – mint például Kínában. A testtel való elégedetlenség gyökerei mások, mint nyugaton. Kínában kollektivista mentalitás a jellemző: egy kínai elsősorban egy közösség tagjaként határozza meg magát, s csak utána egyénként. Saját vágyait és akaratát alárendeli egyfelől a család, másfelől az ország érdekeinek, akaratának. Ez alól persze a kamaszkorban a maguk módján a kínai fiatalok is lázadnak – például azzal, hogy nem esznek. Sokszor a saját és a kollektív célok között feszülő ellentét okozza az evészavar kialakulását. Ugyanakkor a kínai kultúra is nyitott valamelyest a nyugati értékek felé, és a társadalmi változások, az értékek átalakulása sem segít a nyugodt lelki életnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik