Közélet

Szétvágta a fejét, hogy önvédelemnek álcázza a támadást

Az idős asszony ok nélkül kezdett lövöldözni a férjére, majd magát is súlyosan megsebesítette.

Rettenetes látvány a hatalmas vágás a 68 éves Mary Jane Betts homlokán, de a keletkezésének igazi története még rémisztőbb. „Úgy gondoljuk, hogy az asszony saját magának okozott súlyos sérüléseket, hogy azt higgyük önvédelemből lőtte le a férjét” – nyilatkozta J. D. Diggs, a virginiai York Megye sheriffje egy helyi hírcsatornának.

Mary Jane Betts rendőrségi fotója

Már akkor gyanús volt neki a sztori, amikor a rádión meghallotta a bejelentést, hogy egy féri menekül a felesége elől egy külvárosi úton, mert az asszony a házban többször is rálőtt. A férfi végül egy szomszédtól hívta a segélyhívót. Golyótól származó sebek voltak a fején és a karján, de a nyakán is több vágásnyom volt. A rendőrök a feleséget szintén vérbe fagyva találták, de miután az asszony felépült a kórházban letartóztatták. Kiderült, hogy komolyabb előzmények nélkül, kezdett el a férjére lövöldözni, majd azért sebesítette meg magát, hogy a támadást önvédelemnek állítsa be.

A Sheriff szerint az ügy azért különösen nyugtalanító, mert egy olyan, idős házaspárral történt, akiknek soha sem volt dolguk rendőrséggel, és soha nem voltak konfliktusaik. A konfliktust szerencsésen megúszó férj a rendőröknek azt mondta, hogy a felesége valóban kissé furcsán viselkedett az utóbbi időben, de nem gondolta, hogy nyugtalankodnia kellene miatta. Egészen addig az éjszakáig. A nő ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy mindent darabokra tör a lakásban, mielőtt lövöldözni kezdett. A rendőrök azt gyanítják, hogy valamilyen időskori mentális zavar állhat a furcsa ügy hátterében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik