Közélet

900 kiló kokaint úsztattak hátizsákokban

kokain (kokain)
kokain (kokain)

Merülési és nyomkövető rendszerrel biztosították volna, hogy később megtalálják a tengerben.

Kilencszáz kilogramm kokaint foglalt le hétfőn a spanyol rendőrség; a szállítmány hátizsákokban elrejtve lebegett a víz felszínén a valenciai partok közelében. A kokaint 37 hátizsákba rakták, ezeket egy kifinomult merülési és nyomkövető rendszerrel szereltek fel, és úgy bocsátottak vízre, hogy később beazonosíthassák helyét a tengerben – olvasható a spanyol polgárőrség közleményében. A hatóságok tavaly májusban indítottak akciót a drogcsempészet ellen Dél-Spanyolországban, Malaga és Valencia környékén, amely eddig öt spanyol állampolgár őrizetbe vételéhez vezetett.

A kábítószer-kereskedőket az éjszaka folyamán a nyílt tengeren lepték meg, amint éppen a kompromittáló tárgyaktól próbáltak megszabadulni. A következő nap sikerült lokalizálni a Valencia partjainál úszó hátizsákokat.

A kilencszáz kilogramm kábítószeren kívül a rendőrség lefoglalt 72 ezer euró (mintegy 22 millió forint) készpénzt, bizsukat, luxusórákat, három autót és egy hajót. A hatósági illetékesek valószínűsítik, hogy a kereskedők a rakományt az andalúziai Costa del Sol kikötővárosába szánták.

Elképesztő rejtekhelyek

A Spanyolország és egykori latin-amerikai gyarmatai közötti élénk kapcsolatnak tudható be, hogy a dél-európai ország a kokaincsempészek első állomása Európában. 2012-ben a spanyol rendőrség több mint húsz tonna kokaint foglalt le, amely az egész Európában elkobzott mennyiség 41 százaléka.

A rendőrségnek mindenesetre folyamatosan alkalmazkodnia kell a kábítószer-kereskedők leleményes technikáihoz. Amellett, hogy a csempészek előszeretettel használják a banánrakományokat a kokain célba juttatására, az utóbbi években találtak már drogot rózsaszállítmányokban, dél-amerikai aprósüteményekben, parókák alatt, műmellekben, sőt egy élő labrador gyomrában is.

Fotó: MTI/EPA/Spanyol Polgárőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik