Közélet

Felmentették Szilvásy Györgyöt

szilvasy-gyorgy(2)(960x640).jpg (szilvásy györgy, )
szilvasy-gyorgy(2)(960x640).jpg (szilvásy györgy, )

A Gyurcsány-kormány volt titokminisztere nem bűnös hamis tanúzás vádjában.

Szilvásy ellen a Központi Nyomozó Főügyészség tett feljelentést 2011 tavaszán a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során, mert a főügyészség szerint Szilvásy tanúvallomásában hamisan állította azt, hogy a Benedek közreműködésével vásárolt facsemetéket kifizette.

A hamis tanúzás ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség emelt vádat Szilvásy ellen 2012 tavaszán. A büntetőjogi felelősségre vonás alapkérdése a körül forgott, vajon igazat mondott-e Szilvásy György, amikor az ügyészségi nyomozók kérdésére úgy vallott: kifizette a harminc különleges gesztenyefa-csemetét. Az ügyészség szerint nem.

Sebes Péter ügyvéd szerint a bíróság nem volt könnyű helyzetben, mert az ügyészség rendkívüli – jogi érvekkel nem indokolt – sietsége miatt úgy kellett döntenie a hamis tanúzásról, hogy az alapügyben, melyről Szilvásy vallomást tett, a tárgyalást még meg sem kezdték.

Az ügyvéd tájékoztatása szerint a bíró felmentő ítéletének indoklásában arról beszélt, hogy az ügyészség nem támasztotta alá bizonyítékkal, adattal, ténnyel, hogy Szilvásy tanúvallomásában nem mondott igazat.

Az ügyész a felmentő ítélet ellen bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett, így az nem jogerős, a büntetőper a Fővárosi Törvényszéken folytatódik majd másodfokon.

Benedek Fülöp 2003 és 2006 között az agrártárca közigazgatási, majd 2006-tól 2008-ig szakállamtitkára, 2008 és 2009 között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt. E tisztségeiben végzett tevékenysége nyomán több ügyben gyanúsítottként hallgatták ki az egykori államtitkárt, az egyik ügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2011-ben jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre és hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte egy pákozdi ingatlanügylet során elkövetett hivatali visszaélés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik