Belföld

Gyurcsány pert nyert a Heti Válasz ellen

gyurcsány (gyurcsány)
gyurcsány (gyurcsány)

A hetilap átvette a Hír TV anyagát, amely szerint a volt miniszterelnök és sógorának szakdolgozata megegyezik.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen helyreigazításra kötelezte a Heti Válasz szerkesztőségét, amelyet Gyurcsány Ferenc perelt be azért, mert a hetilap 2012. április 29-én közölte “Hír Tv: A Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával” című cikkét – írja a hvg.hu. A Demokratikus Koalíció szerint ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, és a bíróság szerint sem, így a hetivalasz.hu oldalon helyreigazítást kell közölnie a lapnak.

A Hír TV alapállítása egyébként az volt, hogy Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán.

Mivel Gyurcsány dolgozata nem került elő, a Hír TV a sógor dolgozatát a Gyurcsány-dolgozat bírálatával hasonlította össze, ebből vonta le azt a – bíróság szerint nem bizonyított – következtetést, hogy a két dolgozat egyezik.

A hvg.hu emlékeztett, tavaly februárban hasonló ügyben már nyert egy pert Gyurcsány a Hír TV ellen, akkor egy olyan állítás miatt, amely szerint Gyurcsány Ferenc a tanítási gyakorlatot elmulasztotta, emiatt jogszerűtlenül szerzett diplomát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik