Belföld

Szilvásynak nem kell titkolóznia

szilvasy-gyorgy(2)(960x640).jpg (szilvásy györgy, )
szilvasy-gyorgy(2)(960x640).jpg (szilvásy györgy, )

Az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója felmentette titoktartási kötelezettsége alól a Gyurcsány-kormány titokminiszterét.

A Magyar Nemzet belügyminisztériumi forrásokból úgy értesült, hogy a döntésről pénteken levélben értesítette Göbölös László dandártábornok a parlament nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s tagját, Mile Lajost. A politikus, mint a Portik Tamás és Laborc Sándor kapcsolatát vizsgáló ténymegállapító albizottság elnöke, szerdán fordult az AH vezetőjéhez Szilvásy György ügyében.

A volt miniszter korábban azzal hárította el a volt főigazgató és az Energol Rt. egykori vezetőjének kapcsolatára vonatkozó kérdéseket: köti a titoktartás, és nincs felhatalmazása arra, hogy államtitkot képező információkat közöljön a testület tagjaival. Mint a lap megtudta, a főigazgató most azt közölte, hogy Szilvásyt minden, a testület által vizsgált témával összefüggésben felmenti a kötelezettsége alól.

Mile Lajos a lap érdeklődésére azzal erősítette meg a felmentés tényét, hogy a Göbölös Lászlótól kapott válasz alapján egyeztetett Szilvásy Györggyel, aki ígérete szerint a testület december 10-i ülésén válaszolhat kérdéseikre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik