Közélet

Felgyújtotta férje furgonját, mert utálta az ajándékait

Sem az edény, sem a fehérnemű nem tette boldoggá az asszonyt.

Van az úgy, hogy elkényelmesedik egy férj, s természetesnek veszi a családi boldogságot. Ilyenkor előfordul, hogy a férfi, bár valószínűleg észre sem veszi, elkezd olyan ajándékokkal kedveskedni asszonyának, amiket valójában önmagának szán, s aztán nagyon meglepődik, ha élete párja ezt szóvá teszi.

Így járt az ohioi Dave Waters is, csak az ő esetében a szokásosnál kicsit erősebbre sikeredett az asszonyi kritika. A jámbor férfi szexisnek látszó melltartót és bugyikat, meg egy elektromos lassúfőző edényt, úgynevezett crock potot adott karácsonyra asszonyának. Tracy, a 34 éves feleség nem leplezte csalódottságát, hangos káromkodások közepette férje fejéhez vágta az edényt, majd kiviharzott a házból és felgyújtotta a férfi szeretett furgonját – írta egy helyi lap cikke alapján, a Busted locals blog.

„Képes volt nylon bugyikat, meg lassúfőzőt adni nekem. Az a melltartó rojtos volt, hogy b..dna meg! Rojtos!” – szitkozódott az asszony még akkor is, amikor a rendőrök később elkísérték.

A hatóságot a szomszédok értesítették arról, hogy egy autó ég azt utcán, és úgy tűnik, hogy egy megszállott nő, férfiruhákat dobál a lángokba. A nőt gyújtogatással, és fegyverrel elkövetett testi sértéssel vádolják.

A Dayton Daily News később megkereste a lábadozó férjet, aki elmondta, hogy őszintén nem érti miért vált a felesége agresszívvé. „Mert mit is kívánhatna magának az ember ünnepek idején? Egy jó furgon, finom étel és szerelem, csak ennyi kell. Erre oda az autó, oda a nő, és még az edény is összetört…” – nyilatkozta szomorúan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik