Közélet

Saját magát gyújtotta fel a gyújtogató

Biztonsági kamera rögzítette, ahogy lángra kapott a raktárt porig égető férfi.

Korábban a témában:

A gyújtogató karácsony másnapján tört be a Melbourne egyik kertvárosában lévő raktárba, kezében feltehetően benzint tartlamazó kannával, majd felgyújtotta az épületet. A férfinak azonban nem csak az épületet sikerült lángra lobbantania, hanem saját magát is. A raktár biztonsági kamerája felvette, ahogy a hajnalban betört férfi kétségbeesetten rohan ki az épületből, miközben a lába nagy lángokkal ég.

Végül sikerült elmenekülie, de szinte biztos, hogy égési sérülések emlékeztetik arra, hogy mit tett. A gyújtogatót egyelőre nem sikerült elfogni. A lángra kapott pirománról készült felvételt a rendőrség tette közzé. A Herald Sun közlése szerint a raktrátűz miatt a szomszédos épületekben is keletkezett kár.

Közben a Supps R Us csomgaküldő cég, amelynek a raktárát felgyújtotta a támadó, közölte, hogy az épület teljesen kiégett, és mindenük odaveszett a tűzben. Ma azonban Facebook-oldalukon már azt írták, hogy sikerült találniuk egy ideiglenes raktárt, és már újra fogadnak rendeléseket. Egyben közölték a gyújtogatóval, hogy soha nem adják fel.

A raktár porig égett, de a cég “feltámadt hamvaiból”
Fotó:Facebook/supplementsRus

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.