Közélet

Az év legfelkavaróbb balesetei

Győri kosarasok tragédiája, tömegkarambol az M5-ösön, elütött tizenévesek és egy autó, melynek minden utasa meghalt - csak néhány az év legmegrázóbb balesetei közül.

Csak úgy, mint a bűncselekmények esetében, a baleseti statisztikák is egyre kedvezőbben alakulnak évről évre. Sajnos azonban idén sem úsztuk meg torokszorító tragédiák nélkül. Családok, sportolók, tizenévesek miatt égtek a gyertyák az utak mentén 2013-ban is.

Január 6, 4-es főút – Öten  halnak meg egy frontális karambolban Karcag határában, egy Magyarországra áttelepült csíkszentgyörgyi család és szomszédjuk. Egy francia rendszámú terepjáró Debrecen felé haladt, ám hirtelen áttért a szemközti sávba. Szemből egy szabályosan közlekedő, magyar rendszámú autó érkezett és a két kocsi egymásnak csapódott. A vétlen járműben öten utaztak, egy kisbaba és négy felnőtt: három férfi és egy nő. Mindannyian meghaltak. A négy felnőtt már a helyszínen életét vesztette, a picit a debreceni Kenézy Kórházba vitték, ahol az orvosok három órán át küzdöttek az életéért. Az intézmény szóvivője akkor azt mondta, a hat hónapos kisfiú koponyája több helyen eltört, ahogy fogalmazott, az agytörzs “szinte megsemmisült”. A terepjáróban hárman ültek, egy moldáv férfi és két utasa. Nekik nem esett bajuk. A sofőrt bilincsben vitték el a rendőrök, pár nappal később a bíróság harminc napra elrendelte előzetes letartóztatását. A baleset okozója elismerte a felelősségét.

baleset karcagnál (baleset karcagnál)
Fotó: MTI / Bugány János

Augusztus 21, 6-os főút – A Tolna és Paks közötti útszakaszon ütközött frontálisan két kocsi. A balesetben összesen hatan haltak meg. Az egyik sofőr előzni akart, ám amikor látta, hogy szemből érkeznek, próbált visszatérni a sávjába, de elvesztette az uralmát járműve felett. Ezután ismét a másik oldalra került, és az autó a bal elejével nekicsapódott a szemből jövő autó bal elejének. Az előző járműben öten ültek, a másikban csak a sofőr. Előbbi kocsi vezetője – egy férfi – a helyszínen meghalt, ahogy két utasa is, egy férfi és egy nő. A másik sofőr sem élte túl az ütközést. Előbbi autó másik két utasát – egy férfit és egy nőt – életveszélyes állapotban vitték kórházba. A rendőrség másnap délelőtt közölte: az orvosok hiába küzdöttek értük, az éjszaka ők is életüket vesztették. Szörnyű egybeesés, hogy pont egy évvel korábban történt egy négyes tragédia is, méghozzá az M3-ason, az első fokon hat év fogházra ítélt Eva Rezesova három áldozata bennégett az autóban, míg egyikük napokkal később a kórházban halt bele sérüléseibe.

Augusztus 28, Budapest Két 18 éves fiút ütött egy egy taxis a XV. kerületi Drégelyvár utcában, nem sokkal 4 óra után. Egyikük a helyszínen meghalt, a másikat pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A fiatal számos műtéten átesett, az orvosok próbálták megmenteni, ám végül  Benjámin szervezete feladta a harcot. Szemtanúk és a rendőség elsődleges véleménye szerint a fiúk egy busz takarásából, szabálytalanul léptek az útra. A taxis összeomlott a tragédia után, a másik áldozat, Barnabás édesanyjával, egymás nyakába borulva zokogtak a helyszínen.

Augusztus 30, M5-ös autópálya – Tömegbaleset történt a sztrádán a kora reggeli órákban, a Budapest felé vezető oldalon. Ócsa és Gyál között ütközött össze egy kamion, három mikrobusz és öt autó. Hárman a helyszínen meghaltak, 33-an pedig megsérültek. Többen a roncsok közé szorultak, őket a tűzoltók szabadítottk ki. A mentők 17 kocsival – köztük gyerekrohamkocsival, tömeges baleseti egységgel – vonultak a helyszínre, és két mentőhelikopter is leszállt. A sztrádán órási dugó alakult ki. Súlyos állapotban 18-an kerültek kórházba, további 15 érintett pedig könnyebb sérülésekkel. Volt köztük négy gyermek is. Összesen négy intézménybe vitték a sérülteket, az orvosok operációk sorozatát hajtották végre. Az áldozatokról kiderült, mindannyian román állampolgárok. Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgépet indítanak, fedélzetén egy orvoscsoporttal Budapestre, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, hazaszállításában. Volt, akit azonnal hazavittek, de sokan csak jóval később – napok, hetek múlva –  kerültek szállítható állapotba. A balesetet okozó bolgár kamionos ellen eljárás indult halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. A férfit őrizetbe vették és előzetesbe is került.

ócsa baleset (ócsa, baleset)
Fotó: MTI / Mihádák Zoltán

Szeptember 7, 85-ös főút – Egy autó és egy busz karambolozott Kapuvár és Vitnyéd között. Mentőautók lepték el a helyszínt és leszállt meg mentőhelikopter is. A buszon a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata utazott. A sportolókat szállító jármű 16 utasa közül ketten – Tapodi Péter, az UNI Győr kosárlabdaklub igazgatója és Fűzy Ákos vezetőedző – a helyszínen meghaltak, a többiek megsérültek, a győri együttes szerb játékosának, Natasa Kovacevicnek amputálni kellett a lábát, míg Burdi Szabolcs, a csapat gyúrója napokig élet-halál között lebegett, nyolc napig tartották mélyaltatásban. A csapat a tragédia után visszalépett a Közép-európai Ligában való részvételtől, ám a november 7-i Euroligában már elindultak. A tragédia után egyébként Pénzes Kinga kosárlabdázó meglátogatta a győri kórházban Mihály bácsit, a baleset okozóját, miután hallotta,hogy az idős ember lelkileg nagyon összetört.

Október 20, Cegléd – Ismét két fiatal vesztette életét a hajnali órákban a belvárosban. A társaság állítólag egy buliból tartott hazafelé, amikor megtörtént a baj: a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A kocsiban hatan utaztak, két 16 éves lány a helyszínen meghalt. Az autó karosszériája legalább 40-50 centiméter mélyen benyomódott. A városbeliek akkor azt mondták, sok arrafelé a gyorshajtó.

+1

Máricus 15., M1-es autópálya – nem történt tragédia, de akár történhetett volna. Az ünnep elképesztő mennyiségű havat hozott, és – hófogók híján – alaposan megnehezítette a közlekedők haladását. Járművek csúsztak árokba és ütköztek, tömegek töltötték az éjszakát a sztrádán, vagy akár több napot is távol otthonuktól. Vagy a fagyos úton, jobb esetben egy benzinkúton vagy gyorsétteremben, netán valamelyik melegedőben. Egy nő kis híján a sztrádán adott életet kisbabájának, egy nyolc hónapos csecsemőt és egy kisfiút is mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni, olyan rossz állapotban voltak. Cukorbetegek, idősek, kisgyerekes családok vesztegeltek, míg egy tüdőtranszplantáción átesett férfi segítségre várt egy elakadt mentőben. Öröm az ürömben, hogy példátlan összefogás indult a Facebookon, mentőcsapatokat szerveztek, főztek, sütöttek, meleg teát, forralt bort vittek, szállást adtak és vontattak. “Koordinátákat” és számot cseréltek. Az akkumulátortól az inzulinig minden került a batyukba. Egy boltos például a közösségi portálon írt arról, hogyan szállták meg sorra az üzletet a segíteni vágyók, a műnőtől a kopasz audisig. Mindenki kenyeret, zsömlét, vizet vitt, vagy amiről éppen úgy gondolta, jól jöhet.

hóhelyzet (hóhelyzet, bábolna)
Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Ajánlott videó mutasd mind

Two wolfhounds take part in a dogfight in a stadium in the Kyrgyzstan capital Bishkek on November 5, 2017, during fights organized by a local breeders aiming to improve the Asian Shepherd breed, organizers said. (Photo by Vyacheslav OSELEDKO / AFP)

Ha a kutya ölni akar, meg is teszi

Ha a kutya gazdájára támad, ott az ösztönök veszik át az irányítást, a nyers erő számít, az állat ölni akar, magától nem fog leállni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.