Közélet

Tömegbaleset az M5-ösön – kiderült, kik az áldozatok

baleset (baleset)
baleset (baleset)

A karambolban több tucatnyi a sérült, köztük gyerekek is. Egy ember állapota válságos, sokan életveszélyes állapotban vannak. Többeket műtenek.

Három román állampolgár halt meg az M5-ösön történt balesetben, két férfi és egy nő – közölte a román külügyminisztérium. Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy egy kórházi felszereléssel ellátott katonai repülőgép indul orvoscsoporttal kora délután Budapestre, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban ápolt romániai sérültek ellátásában, és lehetővé tegyék hazaszállításukat.

A kórház-repülővel Budapestre utazó öttagú orvoscsoportot a román rohammentő-szolgálat alapítója, Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes vezeti. Közlése szerint a repülőgépen valóságos intenzív osztály működik, így ha a sérültek már szállítható állapotban vannak, útra kelnek velük.

A balesetben érintett, román állampolgárokat szállító kisbusz tulajdonosa a sofőrtől telefonon szerzett információkra hivatkozva azt mondta a román hírtelevízióknak: az autópályán kialakult torlódás miatt a kisbusz megállt, majd néhány másodperc múlva egy hátulról érkező, gyorsan haladó bolgár kamion rohant bele a kocsisorba. A Milánóba tartó román kisbuszban egyébként 19 utas és két sofőr volt.

A sérülteket – több mint harminc embert – több kórházban tudták csak elhelyezni, a Merényi Gusztáv, a Péterfy Sándor utcai, a Honvéd és a ceglédi kórházban. Többeket megműtöttek. Egy ember, akit a Merényiben ápolnak, válságos állapotban van. A kórházak tájékoztatása szerint a legjellemzőbb sérülés a csonttörés, gerinc- illetve hasi sérülés.

Két nő, akiket a Honvédban ápolnak, továbbra is életveszlyes állapotban van. A stabilizációs műtéteken már túl vannak, jelenleg az intenzív osztályokon kezelik őket, hasi, illetve lábszárműtéteket hajtottak végre rajtuk, és biztosították a légzésüket.  Zsiros Lajos ezredes, a központ orvos igazgatója elmondta, legalább két hét, míg szállítható állapotba kerülnek. A másik két, náluk ellátott sérültről pedig elárulta,  egyikük könnyű, másikuk súlyos sérüléseket szenvedett, de ők a megfigyelésen kívül nem igényelnek egyéb beavatkozást, “elméletben szállítható állapotban vannak”.

Torlódik

Bár a helyszínelésnek már vége és megindulhatott a forgalom, az Útinform  tájékoztatása szerint Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a két M0-s autóúti csomópont között erős a forgalom, emiatt több kilométeres torlódás alakult ki. Azt mondják, érdemes már a 30-as kilométernél az ócsai csomópontban letérni az autópályáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik