Közélet

Kokainnak hitt szappan miatt voltak börtönben

A pár egy hónapig volt rácsok mögött, mert addig tartott, amíg a rendőrségi laboratórium kiderítette, nem drog csak tisztítószer volt náluk.

A 26 éves Annadel Cruz, és jó barátja, a 30 éves Alexander Bernstein New Yorkból tartott Floridába egy bérlet Mercedesszel, amikor egy rendőr megállította őket az autópályán, Pennsylvania államban. A rendőr elmondása szerint azért állította meg az autót, mert a nő a megengedett sebességnél alig gyorsabban haladt, túl közel a záróvonalhoz.

A rendőr – miután marihuána szagot érzett – Cruz engedélyével átkutatta az autót, és a csomagtartóban kettő tégla nagyságú csomagot talált, benne – az akkor kiadott rendőrségi közlemény szerint – ismeretlen fehér porszerű anyaggal. A nő közölte, hogy az saját készítésű szappan, de a rendőr ezt nem hitte el, és a helyszínen gyorstesztet végzett, ami azt mutatta, hogy az anyag kokain.

A párost letartóztatták, és több droggal kapcsolatos vádpontban indítottak eljárást ellenük. A bíró több tízmillió forintnak megfelelő összegű óvadékot állapított meg, és mivel azt nem tudták letenni, egy hónapig ültek börtönben. Ennyi időbe telt ugyanis, míg a rendőrségi labor megállapította, hogy a nő igazat mondott, és a kokaintégláknak hitt anyag nem kábítószer, hanem tényleg szappan volt, és a helyi ügyészség ejtette a vádakat a nő és a férfi ellen.

A párost védő ügyvédek szerint a rendőr csak azért állította meg a vádlottakat, mert a drága autót egy latin-amerikainak látszó nő vezette, és szerintük lehet, hogy a gyorsteszt meg sem történt. Arról még egy ügyvéd sem döntött, hogy indítanak-e kártérítési pereket a rendőrség ellen, de a nő ügyvédje elmondta: jó sok időbe fog telni, mire mindketten tisztára tudják mosni a nevüket, miután az elfogásukról megjelent első hírek miatt az inteneten dorgdílerként könyvelte el őket a közvélemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik