Közélet

Nem emlékszik a 11 éves kislányát erőszakoló férfi

eroszak(1)(1)(960x640).jpg (erőszak)
eroszak(1)(1)(960x640).jpg (erőszak)

Megfenyegette gyermekét, hogy ne mondja el senkinek, hogy mit tett vele.

Zárt tárgyalást rendelt el a Pécsi Törvényszék annak az abaligeti „édesapának” az ügyében, aki részegen többször megerőszakolta általános iskolás kislányát. A férfi állítólag semmire sem emlékszik – írja a pecsma.hu.

A férfi tavaly júniusban abaligeti nyárköszöntő bálon itta le magát, dél körül ment haza. Kislánya volt csak otthon, a férfi miután többször megerőszakolta gyermekét, azzal fenyegette meg, hogy súlyos következményei lesznek, ha beszél erről bárkinek is. A kislány félelme ellenére elmondta édesanyjának és a gyámhivatal képviselőjének is, hogy mi tett vele az apja – idézi fel az esetet a lap.

Botrány a tárgyaláson

A vádlott apja balhézott a bíróságon, azt akarta elérni, hogy ne készüljön felvétel a fiáról, illetve ne vegyenek rajta részt újságírók. Azt mondta, hogy nem tudja, hogy ártatlan-e a fia, csak azt, hogy nem emlékszik semmire.

Az ügyészség nevelése alatt álló 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés bűntettével vádolta meg az azóta előzetes letartóztatásban lévő férfit

Ha bűnösnek találják, akár tizenöt évet is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik