Maradhat rendőr az elítélt erőszaktevő

A rendőrségnél kirúgták volna, de a munkaügyi bíróság nem engedélyezte elbocsájtását.

Korábban a témában:

A most 56 éves német főnyomozó még 2006-ban erőszakolta meg barátnőjét, amikor a nő nem akart lefeküdni vele – írta a The Local német kiadása. A müncheni rendőrségnél dolgozó magas rangú rendőrtisztet 11 hónap és két hét felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a nemi erőszak, valamint később történt két testi sértés miatt – egyszer sörrel öntötte le barátnőjét, egy másik alkalommal pedig megütötte, amikor nem akart ágyba bújni vele.

Miután bűnösnek mondták ki, a rendőrség ki akarta rúgni, de a rendőrtiszt a bajor munkaügyi bíróság elé vitte az ügyet, ahol végül nyert – írta a The Local. A bíróság döntése szerint ugyanis nem lehet kirúgni, mégpedig azért, mert kevesebb mint egy éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ha két héttel hosszabb az ellene hozott ítélet, el lehetett volna bocsájtani.

A bíróság annak ellenére döntött így, hogy a müncheni rendőrség képviselője a tárgyaláson elmondta: kollégái „egyáltalán nem bíznak benne” és legszívesebben egy ügy közelébe sem engednék.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.