Közélet

Bíróság elé állnak a lebukott hódmezővásárhelyi orvosok

orvos (orvos)
orvos (orvos)

Fogyatékossági támogatással éltek vissza doktorok és páciensek is. Több mint 100 milliós kárt okoztak.

Több mint egy évtizeden át éltek vissza hódmezővásárhelyi orvosok és pácienseik fogyatékossági támogatással. Összesen 51 ember ellen emelt vádat az ügyészség. A nyomozás adatai szerint több mint 100 millió forint kárt okoztak – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint egy hódmezővásárhelyi szakorvos és egy körzeti orvos segítségével főként helyi lakosok szerveztek be olyanokat, akiknek azután fogyatékossági támogatás megszerzését ígértek anélkül, hogy jogosultak lettek volna rá.

Nem kellett személyesen megjelenniük

A vádlottak kihasználták, hogy a fogyatékossági támogatás megszerzéséhez elegendő szakorvosi vizsgálat, illetve orvosi vélemény, személyes megjelenésre és további bizottsági vizsgálatra az elbíráláshoz nincs szükség.
Az eljárásban azt nem sikerült bizonyítani, hogy az orvosok a valótlan tartalmú, elsősorban pszichiátriai betegségekről szóló igazolásokért cserében anyagi ellenszolgáltatást fogadtak el – mondta az ügyész.

100 milliós kár

A rendszer 2001 és 2012 nyara között működött, mivel a támogatásban részesülő vádlottaknak nem kellett rendszeres felülvizsgálaton részt venniük.

A Magyar Államkincstár a büntetőeljárás hatására felfüggesztette a fogyatékossági támogatások folyósítását. A vádlottak az állami költségvetésnek mintegy 100 millió forint kárt okoztak – közölte az ügyész.

A Szegedi Járási Ügyészség az orvosokat nagyobb vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettével, míg a támogatásban részesülőket költségvetési csalás bűntettével vádolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik