Közélet

Leharapta egy nő egy férfi ajkát a sörünnepen

Bár az eset még az Oktoberfesten történt, csak most került fel róla videó az internetre.

A LiveLeak-en közzétett felvételen látható összecsapásban nem két német esett egymásnak a müncheni Oktoberfest egyik sátrában, hanem két turista, akik egymástól igen távoli helyekről érkeztek, hogy aztán lerészegedve jól egymásnak essenek. A harminc éves nő az Egyesült Államokból, a 23 éves férfi pedig Ausztráliából.

A news.com.au cikke idézi azt az embert, aki a felvételt készítette (és felrakta a YouTube-ra, ahonnan azóta levették, mert sértette a felhasználási feltételeket). A videózó azután kezdett filmezni, hogy a páros lökdösődni kezdett, megörökítve így az utókornak az elképesztő jelenetet, ahogy a nő pár ütés után ráharap a férfi alsó ajkára.

A most közzétett videón ugyan ezt nem látni, de a nő kiharapott egy darabot a férfi szájából, majd a földre köpte azt. Erről még közvetlenül az eset után, még szeptember 29-én számolt be az Abendzeitung című müncheni lap. A cikk szerint a férfi szájából kiharapott darabot sikerült visszavarrni, míg a harmincéves nőt őrizetbe vették, súlyos testi sértés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik