Közélet

„Három legyet csapott” a budapesti járőr

rendorseg(960x640)(2).jpg (rendőrség, helyszínelés, )
rendorseg(960x640)(2).jpg (rendőrség, helyszínelés, )

Először két verekedő rabló, majd egy kerítéseken „repkedő” tolvaj is horogra akadt.

Az első elfogás szerda éjszaka történt, két fiatalt kapott el egy budapesti járőr, miután a páros megvert egy boltost és bántalmazta annak ismerősét is egy XXIII. kerületi élelmiszerboltban. Csonka Zoltán a Hír24-nek elmondta, a gyanúsítottak italt akartak venni, de nem volt elég pénzük, győzködték az „illetékest”, hogy adjon hitelt, másnap visszamennek és rendezik a tartozást. A boltos ebbe nem ment bele, de a gyanúsítottak sem engedtek: felmarkolták, amiért jöttek, és elindultak. A boltos és ismerőse – aki ugyancsak az üzletben volt – pedig utánuk. Szó szót követett, a fiatalok semmiképp nem akartak megválni a vágyott portékától, így rátámadtak a két férfira.

Az érintettek a közelben lévő járőröktől kértek segítséget, akik elfogták a verekedőket. A huszonévesek ellen rablás miatt indult eljárás.

Pár órával később ismét dolga akadt a törzsőrmesternek, egy kerítéseken át menekülő tolvajt sikerült elkapnia, akinek a lopott holmiban lévő GPS lett a veszte. A férfi egy XX. kerületi házba surrant be, és nem is távozott üres kézzel: egy mobillal és egy netbookkal lett gazdagabb – legalábbis egy rövid időre. A tulajdonos – miután rájött, hogy meglopták – értesítette a rendőröket, így a számítógépén már az egyenruhással együtt követte végig a telefon útját. Ők a lakásban, Csonka Zoltán pedig az utcán. Meg is találta a fekete ruhás alakot, kezében a lopott számítógéppel. A tolvaj – látva az egyenruhást – menekülőre fogta, több kerítésen is átmászott, ám végül nem sikerült kereket oldania, csak a Gombosszeg utcáig jutott.

Kiderült, a férfit a XVI. kerületi Rendőrkapitányság, valamint a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja is kereste, elfogatóparancs volt érvényben ellene.

A törzsőrmester a Hír24-nek elmondta, nagyon ritka, hogy így „le lehet követni” egy telefon útját, de hála a technikának azért egyre nő az ilyen felderítéseknek a száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik