Közélet

Benézte a térképet a Ku Klux Klán

Ku Klux Klán (rasszista, fajvédelem, usa, )
Ku Klux Klán (rasszista, fajvédelem, usa, )

Feketék és latinok által lakott negyedekben toboroz az amerikai fajvédő szervezet.

Mostanában sokat hallani a marketing jelentőségéről, illetve arról, hogy egy-egy termék eladásában mennyire fontos a célcsoport megfelelő behatárolása. Úgy tűnik, a Ku Klux Klán szórólapozóinak ezt senki nem mondta, így eshetett, hogy a csatlakozásra invitáló szórólapjaikat egy javarészt feketék lakta, illetve egy latin-amerikaiak által kedvelt környéken is szétszórták – írja a NY Daily News. „Fajunk a nemzetünk”, hirdeti a papiros, és segítséget kínál azoknak, akik szeretnének a klánhoz csatlakozni. A két környék lakói azonnal fenyegetésként értették a szórólapokat, és a televízión keresztül üzenték meg a választ: „Hagyjátok békén a környékünket, mi itt békésen élünk együtt, egymás mellett.”

Hamar kiderült azonban, hogy a fajvédő szervezetre nem jellemző módon ezúttal szó sem volt (közvetlen) fenyegetésről. Robert Jones, a KKK egyik vezetője elmondta, hogy fogalmuk sem volt, milyen helyeken szórólapoztattak, és elismerte, hibáztak.

A NY Daily több, önmagát faji kisebbség tagjának valló kommentelője is hangsúlyozta azonban, hogy szívesen belépnének a Klánba, több okból is. Egyrészt, szórakoztatná őket több ezer fekete és latin-amerikai tömeges jelentkezése, másrészt pedig szívesen megrendszabályoznák az új őrület, a „knockout game” jellemzően afroamerikai művelőit, akár a Ku Klux Klánon keresztül is.

A Hír24 szerkesztősége rájött, miért nézték be a térképet a KKK aktivistái! Úgy tűnik még mindig nincs meg a kulcs az egyik legrégibb problémájukhoz:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik