Közélet

Meghalt, miután rácsukták a buszajtót

buszmegallo(3)(960x640).jpg (buszmegálló tábla, )
buszmegallo(3)(960x640).jpg (buszmegálló tábla, )

A rendőrség most szemtanúk jelentkezését várja.

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség egy nyíregyházi baleset ügyében. Az eset még szeptember 17-én történt.. A buszvezető Nyíregyháza belvárosából haladt Sóstóhegy felé, amikor az egyik utasa – egy 75 éves nő – le akart szállni a kórház előtt. A sofőr ezt figyelmen kívül hagyta, így az asszony az ajtó közé szorult és a busz alá esett. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt – emlékeztetett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség kéri, akiknek bármilyen információja van a balesetről, jelentkezzen a kapitányságon.

Szeptemberben Kecskeméten csuktak rá buszajtót egy kislányra, komolyabban meg is sérült, de cserbenhagyta a sofőr.

Tegnap pedig arról adtuk hírt, hogy egy babakocsira csukták rá a buszajtót a fővárosban.

Nem kell sok a halálnak

Dr. Greguss Pál nemzetközi hírű biofizikus, egyetemi tanár, NASA-díjas professzor, a 360 fokban látni képes (űrkutatásban használt) optikai lencse felfedezőj 82 évesen úgy halt meg, hogy lesodorta a tömeg a budapesti körúton a villamosról. A többszörös bordatörés után még próbálták újraéleszteni, de már késő volt.

A 99 éves Debby Mills-Newbroughton nagy napra készült, a másnapi százéves születésnapja miatt kelt át tolószékkel az utcán, amikor elütötte a születésnapi tortájával érkező teherautó.

Basil Brown 1974-ben halálra itta magát, amiben semmi különös nem lenne, ha nem répadzsússzal tette volna meg.

Tenesse Williams író 1983-ban épp a szemébe akart csöpögtetni, amikor a rutinszerűen a szájába rakott kis flakonkupakot véletlenül beszippantotta a légcsövébe – és megfulladt.

2005-ben egy dél-koreai 28 éves férfi 50 óra folyamatos videojátékozás után esett öszze és halt meg otthonában.

“Figyeljünk egymásra!”

Pál Feri ferences pap 30 éves korában lett pappá, és már az egyik legismertebb keresztény lelki segítővé vált. 2005-től a SOTE-n is a lelki egészség témakörében dolgozik. Rengetegen fordulnak hozzá párkapcsolati problémákkal – Pál Feri (vagy Pálferi) itt is, ahogy az élet oly sok területén, kiemeli az egymásra figyelés fontosságát. Ez nem pénzkérdés, ez annak a kérdése, mennyire vesszük a többieket komolyan, mennyire tiszteljük és szeretjük a többi embert. És csak akkor tudjuk tisztelni a többi embert, ha magunkat is tiszteljük-szeretjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik