Közélet
McCalls(960x640).jpg (házaspár, szülők, )

Gyerekpornósnak adták el lánygyermekeiket

A 11 és 16 év közötti lányokkal éveken át készítettek pedofil felvételeket, amiért a szülők pénzt kaptak.

Korábban a témában:

Az amerikai Tennessee államban élő házaspár ellen még tavaly nyáron indult nyomozás, akkor még „csak” azért, mert a drogfüggő szülők súlyosan elhanyagolták négy lánygyermeküket, akik közül a legfiatalabb öt, a legidősebb pedig 16 éves volt – közölte a helyi sajtó. A rendőrségi beszámolók szerint a legfiatalabb lánynak szinte az összes foga szuvas, rothadt és fekete volt, testén bolhacsípések nyomai voltak, és tetves is volt, a házban pedig állati ürüléket találtak.

Arra, hogy a lányokat pénzért cserébe gyermekpornósoknak adták el, akkor derült fény, amikor a rendőrök kihallgatták az elhanyagolt lányokat. A hatóságok közlése szerint az „elmúlt pár évben” a három legidősebb lányt több helyre is elvitték szüleik, ahol arra kényszerítették őket, hogy felnőttekkel szexuális aktusokat hajtsanak végre, és ezekről felvételek is készültek.

Connie és Ronnie McCall – gyermekpornósoknak adták el lánygyermekeiket
Fotó: Washington County Sheriff’s Office

Mivel a lányokat az államhatáron kívülre is elvitték, az üggyel a szövetségi hatóságok kezdek foglalkozni, miután Tennessee államban már elítélték a 40 éves nőt a 61 éves férfit a gyerekek súlyos elhanyagolása miatt. Az ellenük felhozott gyerekpornós vádak alapján akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is számíthatnak, ha minden vádpontban bűnösnek találják őket.

A lányok közben a gyerekvédelmi hatóságok oltalma alá kerültek, akik remélik, hogy a testvéreket együtt tudják majd örökbe adni. A rendőrség közölte azt is, hogy a férfi, aki a lányokról készült pedofil felvételeket készítette, öngyilkos lett.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.