Közélet

Részben megevett holttestet találtak

Detroit (város, detroit, usa, )
Detroit (város, detroit, usa, )

Térd alatt valami lerágta a halott férfi lábát

Az ötven éves Rodney Tyrone Brandonholttestére rokonai találtak rá kedden Detroitban. Miután hiába kopogtattak a lakás ajtaján értesítették a gondnokot, aki beengedte őket. A férfit holtan találták, teste már kezdett oszlásnak indulni, a bal lába pedig térd alatt hiányzott.

„Bár ebben az állapotban már nagyon nehéz megállapítani a halál pontos okát, biztosak vagyunk benne, hogy a férfi egy szívműködési rendellenességben hunyt el, a lába halál beállta után tűnt el, valószínűleg egy állat rághatta le” – nyilatkozta a Detroit Free Pressnek Mary Mazur, a megyei kórbonctani intézet szóvivője.

A rendőrök találtak egy kutyát a lakásban, arra gyanakszanak, hogy az ette meg az eltűnt lábat. Azt, hogy tényleg így történt-e illetve, hogy a kihez tartozik az állat, egyelőre nem tudják.

A városban egyre több gondot okoznak a kóbor állatok: főleg kutyák, de mosómedvék, borzok és oposszumok is szívesen beköltöznek a régóta elhagyatott házakba és épületekbe, 1950-es évek óta pedig több, mint egymillió fővel lett kevesebb a város lakossága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik