Élet-Stílus

Jótékonysággal büntetik a bunkóságot

Tízezer dollárt gyűjtöttek támogatói a pincérnőnek, akinek rasszista gyalázkodást adott borravalóként egy vendége.

Mindig lesznek korlátolt elméjű, rasszista bunkók a világ minden táján, de hála Istennek, egyre többen lesznek azok, akik nem tűrik becsmérlő, agresszív megnyilvánulásaikat. Nekik ráadásul, magasabb intelligenciájuk miatt, sokkal hatásosabb módszereik vannak annál, hogy egy bunkót a nyílt színen lebunkóznak.

A 19 éves Toni Christina Jenkins egy tennesseei homárétteremben, a Red Lobsterben dolgozott pincérnőként. Egy este egy férfi, a számlának abba a sorába, ahová azt kell beírni, hogy mennyi borravalót szán a felszolgálónak a kedves vendég a következőt firkantotta: „Semmit, nigger.”

„Elszédültem, amikor megláttam, nem hittem, hogy az én generációmnak még ilyesmivel kell szembesülnie” – idézi a Parental Herald Toni nyilatkozatát, amit az ABC Newsnak adott.

A lány a telefonjával lefotózta, majd megosztotta a Facebook oldalán, a blokkot, ami vírusként kezdett terjedni a neten. A lány főnökei rögtön cselekedtek, amint értesültek az ügyről. Tonit azonnali hatállyal elbocsátották, ugyanis a cég szabályzata szerint szigorúan tilos az éttermek számláit lefotózni és közösségi oldalakon megosztani. Később, amikor rendes botránnyá dagadt a rasszista számla esete, azért észhez tértek, Tonit visszavették és közleményben nyugtatták meg Amerikát, hogy a megjegyzést valójában ők is rögtön undorítónak találták, és szerintük a világon sehol senkinek sem szabadna ilyen megrázó élményen keresztülmenni.

Egy kaliforniai fiatalember egy picit tovább ment ennél: „Világos üzenetet szerettem volna küldeni minden rasszistának, hogy Amerika nem tolerálja őket.” Facebook csoportot alapított „Tips for Toni (Borravaló Toninak)” címmel, ahol felvázolta a sztorit és arra kérte az embereket, hogy küldjenek egy kis borravalót a lánynak, ha elítélik a rasszista vendéget.  Alig 27 óra alatt több mint tízezer dollár (kb. 2,2 millió forint) jött össze.

Toni semmit sem tudott az a gyűjtésről, így nagyon meglepődött, amikor a postán megérkezett a csekkje. „Szabályosan felsikítottam! Nagyaon hálás vagyok, hogy ennyi ember állt mellém” – nyilatkozta.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.