Közélet

Saját magát buktatta le a lúzer rabló – videóval

Hibát hibára halmozott, kezdve azzal, hogy felverte a lakókat.

A férfi egy V. kerületi társasházat szemelt ki magának, múlt héten pedig megejtette félresikerült akcióját. Hajnalban osont be a Szent István téri lakásba, felmarkolt egy mobilt és egy fényképezőgépet, majd távozni akart. Pechjére a lakók – egy külföldi házaspár – felébredtek a motoszkálásra. A férj mindent megtett, hogy elcsípje a „hívatlan vendéget”, ám a rabló a földre taszította és késsel fenyegette, majd feleségével együtt bezárta az egyik szobába és elmenekült.

Bár úgy tervezte, értékes holmikkal lesz gazdagabb, végül ő is hagyott valamit búcsúzóul a helyszínen: a mobiltelefonját, amit dulakodás közben ejthetett el. Így már rendőrök vártak rá VIII. kerületi otthonánál. Az egyenruhások a rablásnál használt kést is megtalálták. Azt lefoglalták, a tettest pedig előállították.

A bíróság vasárnap úgy döntött, elrendeli a férfi előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik