Közélet

Kikerült az elmegyógyintézetből S. Ábel

s ábel (s. ábel, somogyi ábel)
s ábel (s. ábel, somogyi ábel)

Három hónapig egész biztosan rács mögött, de már egy BV-intézet falain belül.

Három hónappal meghosszabbította a lőfegyverrel visszaélés miatt meggyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság – derül ki a Fővárosi Törvényszék tájékoztatásából. Az ügyészség ugyan indítványozta, hogy a gyorsétteremben lövöldöző fiatalt továbbra is tartsák megfigyelés alatt, vizsgálják elmeállapotát, ám ezt a bíróság elutasította. Azért döntöttek így, mert ehhez szükséges, hogy az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyintézet (IMEI) is a hosszabbítás pártján legyen, ám ezzel kapcsolatos véleményt nem terjesztett elő.

Fotó: MTI

Szökhet, elrejtőzhet és újra lecsaphat

A bíróság ugyanakkor úgy látja, fennáll veszélye annak, hogy a fiatal megpróbálna elszökni, elrejtőzni a hatóság elől, esetleg  igyekezne megnehezíteni a bizonyítást. Ezért tartják továbbra is rács mögött. Ráadásul annak a lehetőségét sem tudják kizárni, hogy S. Ábel újabb bűncselekményt követne el, hiszen nem a Móricz Zsigmond körtéren történt akciója az első, ami miatt összetűzésbe került a törvénnyel.

A végzés egyelőre nem jogerős. A gyanúsított ügyvédje, Futó Barnabás elmondta, ügyfele akár kilenc és fél évet is kaphat. Arra a kérdésre, hogy engedéllyel tarthatott-e fegyvert S. Ábel, azt közölte: védencének az előző ügyben vizsgált cselekmények idején még volt fegyvertartási engedélye, ám arról nincs konkrét tudomása, hogy jelenleg is van-e. A gyanúsítás alapján feltehetően nincs.

Két és fél év a tervezett 22 áldozatért

S. Ábelt  emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt ítélte első fokon, nem jogerősen két és fél évre a Fővárosi Törvényszék. Mint ismert, az egyetemistát 2010-ben kapták el, miután felmerült a gyanú, hogy végezni akar több társával is. A bíróság májusban kimondta: a vádlott beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott. A fiatal mindent tagadott. Összesen több mint másfél évet töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben 2011 novemberében szűnt meg fogva tartása. Az elsőfokú döntés ellen fellebbeztek, így másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla jár majd el.

A fiatal augusztusban ismét hallatott magáról, a Móricz Zsigmond körtér egyik gyorséttermében lövöldözött, a plafonra célzott. Másnap, pszichiáterénél kapták el a rendőrök. Futó Barnabás a jelenlegi ügyről korábban elmondta azt is: ügyfele nem tett vallomást, ő pedig személyes találkozójukon nem tapasztalt elmezavarra utaló jeleket. Szakértő kirendelésére azonban még sor kerülhet ennek az eljárásnak a későbbi szakaszában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik