Közélet

Balhé nélkül nem múlhat el Budapest Pride

rendorseg(4)(960x640).jpg (rendőrség)
rendorseg(4)(960x640).jpg (rendőrség)

 

Három embert megvertek a Szent István körúton.

Neonáci támadók három embert ütöttek és rugdostak meg a Szent István körúton, a melegfelvonulás után – írja az Index. A bántalmazottak között volt Orsós János, a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetője, Derdák Tibor, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatója és egy harmadik társuk.

A társaság valamivel este hét óra előtt tartott hazafelé a Budapest Pride-ról, amikor a Szent István körút és Bihari János utca sarkán összetalálkoztak egy körülbelül harmincfős, gárdista ruhát viselő csoporttal. A szélsőségesek már messziről szitkokat szórtak a feléjük. Amikor közel értek, verekedés tört ki. Derdák Tibort valaki ököllel mellbe vágta, Orsós Jánost hasba rúgták, harmadik társukat pedig még a földre kerülve is rugdosták.


Egyébként ez történt – kattintson a képre!
Fotó: Neményi Márton

Az inzultus résztvevői könnyebb sérüléseket szenvedtek. Végül taxival a baleseti sebészetre mentek – írja a lap.

Ez volt az egyetlen komolyabb inzultus az idei Budapest Pride-on, amelyről részletesen itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik