Közélet

Azonosították a Fidesz-aktivista támadóját

rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)
rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)

Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki pénteken a főváros XVII. kerületében bántalmazta a Fidesz egyik aláírásgyűjtőjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján tette közzé, hogy a férfi egyelőre ismeretlen okból keveredett szóváltásba a nőkkel. Egyiküket arcul ütötte, majd távozott. A kiérkező rendőrök az adatgyűjtés után néhány órán belül azonosították az 52 éves budapesti férfit, akivel szemben garázdaság vétsége miatt folytatnak eljárást.

Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy két középkorú aláírásgyűjtőjüket érte támadás Rákoskeresztúr városközpontjában, egy közterületi standnál. A két nő a kormánypártnak a rezsicsökkentés támogatására indított akciójában vett részt.


Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A Fidesz elutasítja a gyűlöletkeltés és az erőszak minden formáját – közölte az aláírásgyűjtők bántalmazása ügyében a Fidesz 14. számú választókerületi elnöke. Dunai Mónika szintén az MTI-nek azt mondta, hogy “a nőket egy indulatos középkorú férfi bántalmazta úgy, hogy a helyszínre mentőt kellett hívni”. A választókerületi elnök úgy fogalmazott: “a Ron Werber-i, Bajnai-féle gyűlöletkampány nőverést, brutalitást és kiszolgáltatottságot hozott közénk”. A Fidesz minden körülmények között a demokrácia szabályai szerint, békésen gyűjti az aláírásokat, és megvédi segítőit – tette hozzá.

Az MSZP is elítélte a Fidesz fővárosi aláírásgyűjtő aktivistáit ért pénteki támadást, a szocialisták ugyanakkor örömmel értesültek arról, hogy a rendőrség már azonosította a bántalmazót – közölte Mesterházy Attila.“Az MSZP továbbra is elítél minden olyan erőszakos cselekedetet, amely bármely magyar állampolgár testi épségét fenyegeti, veszélyezteti, vagy másokat erre buzdít” – írta közleményében a szocialisták pártelnök-frakcióvezetője.

Óbudán is történt támadás

Szombat kora délután támadás ért egy újabb önkéntest, aki a főváros III. kerületében egy társasháznál gyűjtötte az aláírásokat a rezsicsökkentés védelméért. A fiatalemberre teljesen váratlanul támadt rá egy 40 év körüli férfi, és ököllel próbálta megütni az önkéntest, aki azonban kivédte a támadást, és feljelentést tett a rendőrségen

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség elítéli az erőszakot, és együtt érez a Fidesz megtámadott aláírásgyűjtőivel, ugyanakkor rágalomnak tartják, hogy a kormánypárt őket hozza összefüggésbe aktivistái megtámadásával. “Mi és a változást akaró polgárok koalíciója békés, demokratikus eszközökkel buktatjuk meg még ezt az erőszakos, antidemokratikus rezsimet is. Nem provokálunk, és a provokációnak sem engedünk” – írták közleményükben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik