Közélet

Előzetesbe kerülhet az öt ember halálát okozó autós

karcagi baleset (karcag, baleset, autóbaleset, karcagi baleset, frontális ütközés, )
karcagi baleset (karcag, baleset, autóbaleset, karcagi baleset, frontális ütközés, )

Az áldozatok között van egy féléves csecsemő is. A sofőr, ha akarja, kérvényezheti, hogy az eljárást saját hazájában folytassák le.

Halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozása miatt kell felelnie annak a férfinak, aki vasárnap reggel, Karcagnál karambolozott egy másik kocsival – tájékoztatott Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség kezdeményezte a sofőr előzetes letartóztatását, erről a későbbiekben a bíróság dönt majd.

A vétlen járműben öten utaztak, négyüknek esélyük sem volt, azonnal meghaltak. A féléves kisbabát mentőhelikopter vitte a debreceni Kenézy kórházba, ahol három órán át küzdöttek érte az orvosok, sajnos sikertelenül. A másik járműben ülőknek nem esett baja.

Az MTI úgy tudja, egy a Hargita megyei Csíkszentgyörgyről származó, évek óta Magyarországon élő testvérpár, valamint egyikük felesége és gyermeke utazott az autóban. A kocsit feltehetően egyik – szintén székelyföldi – szomszédjuk vezette: ő is meghalt az ütközésben.

Hogy mi történt pontosan, a vétkes kocsi vezetője miért sodródott át a szemközti sávba, nem tudni, a rendőrök az okokat a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem árulják el. A Bors azonban hétfői számában arról írt, hogy az autós elaludhatott a volán mögött.

A végzetes karambolt okozó sofőrről már vasárnap kiderült, hogy moldáv állampolgár.  Ilyen esetekben a gyanúsított kérheti, hogy az eljárást saját hazájában folytassák le, ám igen kicsi az esély, hogy ez megtörténjen.

Magyarországon folyik az eljárás például a tavaly nyári, M3-ason történt, ugyancsak megrázó tragédia szlovák felelősének ügyében is. A kassai milliárdosnő augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán a főváros felé tartva rohant bele egy autóba, amely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. A vétlen járműben négyen ültek, hárman bennégtek. Az egyik utas – egy 54 éves nő – még életben volt, amikor a mentők megérkeztek a helyszínre, de két nap múlva sajnos belehalt sérüléseibe. Az autós nem kérte ügye áthelyezését Szlovákiába, ügyvédje korábban azt mondta, a magyar hatóságokra akarja bízni a döntést. A nő hónapok óta előzetes letartóztatásban van.

A szlovák sofőrről kiderült, ittas állapotban vezetett. Hogy a karcagi baleset okozója fogyasztott-e alkoholt, esetleg kábítószert, egyelőre nem tudni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik