Közélet

Karcagi tragédia – elaludhatott a terepjárós

A moldáviai illetőségű sofőr nem volt ura a terepjárójának a „halálútnak” is nevezett 4-es főúton.

A francia rendszámú Volkswagen terepjárót vezető 24 éves moldáv férfi elaludhatott, mielőtt frontálisan karambolozott a szabályosan közlekedő Opel kombival a 4-es főúton Karcagnál – értesült a Bors.

A vétlen járműben utazó három férfi és egy nő a helyszínen meghalt, a hat hónapos kisfiú pedig a kórházban.

Az MTI értesülései szerint a Hargita megyei Csíkszentgyörgyről származó, évek óta Magyarországon élő testvérpár, valamint egyikük felesége és gyermeke utazott az autóban, amelynek mind az öt utasa életét vesztette a balesetben. A kocsit feltehetően egy szintén székelyföldi szomszédjuk vezette, ő is meghalt az ütközésben. A négy felnőtt közül ketten román állampolgárok, a másik két áldozat román-magyar kettős állampolgár volt.

Mint a Bors által megkérdezett vezetéstechnikai szakértő elmondta, a 4-es főutat az autósok „halálútként” emlegetik. „A külföldről érkező, forgalomban megfáradt sofőrök miatt már számos tragikus végkimenetelű baleset történt ezen az útszakaszon. Ez ellen pedig másképp nem lehet védekezni, csak pihenők közbeiktatásával” – hangsúlyozta Köves Szilárd, a Monitoring Vezetéstechnikai Kft. ügyvezetője. A szakember szerint ha valaki időben észreveszi, hogy a szemből jövő bizonytalanul közeledik felé, akkor azonnal csökkenteni kell a sebességet, és keresni, hová lehet menekülni; erre viszont sokszor csak másodpercek vannak.

A hétvégén – pénteken, szombaton illetve vasárnap összesen heten haltak meg az utakon. A rendőrök  79 személyi sérüléssel járó baleset helyszínén intézkedtek, a mentők 29 embert súlyos, 47-et pedig könnyű sérülésekkel láttak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik