Több mint félszáz, szolgálatban megsérült egyenruhás kapott elismerést és egy kis pénzbeli segítséget a Belügyminisztériumtól pénteken. Az érintettek azt mondják, a hónapokon át sajgó sebeket, az évekig tartó kezeléseket, a kettétört karriereket lehetetlen feledtetni vagy pótolni, mégis jóleső érzés, hogy a belügyminiszter gondol rájuk.
Az alig másfélórás ünnepséget a Belügyminisztérium márványaulájában tartották. A 157 szolgálatteljesítés közben megsérült egyenruhás előtt Kontrát Károly parlamenti államtitkár mondott beszédet, tolmácsolva Pintér Sándor belügyminiszter köszönetét. A meghívottakat egyesével szólították, az emlékplakett és kézfogás mellé egy kis pénz is jutott.
Fotók: Kummer János
Az ország minden pontjáról érkeztek olyan nyugdíjas vagy még aktív egyenruhások, akik munka közben – vagy, ahogy ők mondják – szolgálatteljesítés közben sérültek meg. A legtöbbjükön nem látszott, hogy baj érte volna őket, kivéve azokon, akik bottal a kezükben ültek. Közülük ketten különösen nehezen tudtak járni, hozzájuk Kontrát ment oda átadni az elismerést.
Fél év kóma
Az egyik ilyen ember Vörös István nyugalmazott határőr törzsőrmester, aki egy autóbalesetben sérült meg. Feleségével érkezett a minisztériumba: látszott, jól esik neki, hogy ennyi év után sem felejtették el. A felesége el is sírta magát.
“A balesetem 12 évvel ezelőtt történt. 27 éves voltam, és a Szombathelyi Határőr Igazgatóságon dolgoztam. Munka után tartottam haza Székesfehérvár felé, de az autómmal lesodródtam az útról. A karambol február 16-án volt, ezután több mint fél éven át feküdtem kómában, illetve éber kómában. Az első emlékképem októberi. Dolgozni az óta sem tudtam, de szerencsére a nyugdíjam elég jó.”
Vörös István
Közben elcsendesedtek a vendégek, Hatala József országos rendőrfőkapitány ugyanis tósztot mondott. „Egy állomány morális állapotát erősíti, hogy egy nemkívánatos esemény után hogyan bánnak és hogyan gondoskodnak…” „…mi így advent táján emlékezünk meg a sérültekről.”
Egy csatornafedélen bukott el
Kovács Imre motoros rendőr, akár irigyelhetnénk is a munkájáért. Erős motor, sziréna, villogó.
“A BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vagyok a munkatársa, idén júniusban sérültem meg, munka közben. Észrevettem egy motorost, aki szabálytalankodott, ezért elindultam utána. Sajnos egy úthiba, pontosabban egy megsüllyedt aknafedél azonban keresztülhúzta a számításaimat, elestem. Láttam, hogy egy gödör van előttem, de kikerülni már nem volt időm. Három hónapig nem tudtam dolgozni, de már meggyógyultam és folytatom a munkát. Őszintén mondom, hogy nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a minisztérium gondolt rám.”
Kontrát Károly és Kovács Imre
A tűzoltó, akire rászakadt a bank
A 38 éves paksi tűzoltónak, Noszmüller Gábornak helyén a szíve és a humora is. Majdnem meghalt, de nem adta fel, azt mondja, a félelmet ki kellett irtani a fejéből.
“Az én sztorim? Hát, ha humorosan szeretnék fogalmazni, akkor rám szakadt egy bank, de sajnos nem úgy, ahogy azt sokan szeretnénk. Jól emlékszem, 1999. november 19-én történt, hogy kigyulladt a Budapest Bank paksi fiókja. Bent dolgoztam a lángok között, amikor a lépcsőház egyszerűen rám szakadt, én pedig alatta maradtam. A bajtársaim mentettek ki. Csúnyán összeégett a bal kézfejem és a nyakam, egy nagyobb üvegdarab pedig beleállt a hátamba. Az egyik térdkalácsom 12 darabra tört. Két hétig feküdtem a kórházban, mondhatom, az egy pokol volt. Aztán félév táppénz, majd két hónap könnyített munka. A térdműtétem után aztán felépültem, azóta is különleges szerkezelőként dolgozom. Már nem félek, azon már túl vagyok.”
Noszmüller Gábor
A kommandós tanítana
Pető József egykori kommandós tányérján édesség, szívében keserűség. Egy 9 milliméteres golyó lőtte szét a vállát és az álmait. Mindezek ellenére a kézfogása kőkemény. Azt mondja, tiszt lesz és oktatni fog. Megígérték neki.
“A Komondor kommandónál szolgáltam, amikor 1990-ben, Pusztaszabolcsban egy bevetés közben megsérültem. A bűnöző egy golyós vadászfegyverrel lőtt rá az egyik taxisra, őt kellett később elkapni. Már túl voltunk a behatoláson, az ajtót kinyitottam, amikor a férfi rám lőtt a 7.62-esével, egy golyós vadászpuskával. A töltény magját ráadásul bemetszette, hogy a kimeneti nyíláson szakítson. A lövedék a hátamon jött ki, egy tenyérnyi hússal együtt. A becsapódás ereje akkora volt, hogy a felkarcsontom kettétört. Én akkoriban igen jó fizikai állapotban voltam, 120 kilós súlyokkal edzettem, közelharcot tanultam. A lövés után annyi lélekjelenlétem még volt, hogy a torkolattűz felé tartsam a fegyverem, és kitárazzak. Miután a húszas tár kiürült, a pisztolyom után nyúltam. Akkor jöttem rá, hogy nagyobb baj lehet, amikor a bal kezemmel nem tudtam kibiztosítani. Egyébként nem találtam el a fegyverest, mert lebukott a földre. A kollégáim viszont elkapták.
Pető József
Maradandó sérüléseket szenvedtem: hat éven át minden évben műteni kellett. Átestem már bőr-, csont- és ideg-transzplantáción. A műtétek Ausztriában voltak, a költségeket a Belügyminisztérium állta. Nem akartam beletörődni a sorsomba, a felépülésem közben elvégeztem a főiskolát. Tanítani szeretnék. Átadni azt a tudást, amit megszereztem.
Bonnie és Clyde sem múlt el nyomtalanul
Ugye mindenki emlékszik még a magyar „Bonnie és Clyde”-ra? Bűncselekmény-sorozatuk azzal kezdődött, hogy egy nyíregyházi bankfiókból – ahol a páros férfi tagja, Fekete László biztonsági őrként szolgált – 27,5 millió forintot elloptak. Miskolcra költöztek, álnéven béreltek lakásokat, garázsokat. Fegyveres rablásokból éltek, állítólag egy nagyszabású akcióra készültek. A nő 11 évet kapott, azóta már szabadult is. A férfi más utat választott: két hónappal azután, hogy a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását felakasztotta magát. A sztori látszólag lezárult, ám Kiss Zsolt soha nem feledi majd őket. Karrierjét ugyanis a két bűnöző törte derékba. A bíróság szerint a páros férfi tagja, a rendőr szerint a nő lőtte meg.
Kontrát Károly
“2000. április 12-én, Hejőcsabán voltunk szolgálatban a kollégámmal. Az egyik kereszteződésben megpillantottunk egy autót, amint épp áthajt a piros lámpán. Utána mentünk, de kilométereken át nem tudtuk őket feltartóztatni. Végül Miskolcon, a Zsolcai kapunál egy busznak csapódtak. Arra még emlékszem, hogy a kollégám rám kiált, hogy vigyázzak, mert fegyver van náluk. A fegyverem ki volt biztosítva, tehát lőni akartam, de erre már nem volt időm. Ezek után már csak egy-két emlékképem van, a többit a szemtanúk, és a kollégám mesélte el. A lényeg, hogy a 9 milliméteres lövedék a jobb könyökömön és a hetes bordámon keresztül a tüdőmbe csapódott, ahol három lukat ütött. A mag közben az egyik nyaki eret is eltépte. Bár nem emlékszem mindenre, az biztos, hogy a lövés után fedezékbe húzódtam, és rádión segítséget kértem. 33 éves voltam akkor, és 27 százalékos rokkant lettem. Az orvosok azt mondják, ahogy öregszem, ez úgy romlik majd. A súlyos sérülésem tehát maradandó. Ettől függetlenül még hét évet ledolgoztam a rendőrségen ügyeletesként. A két bűnözőt három nappal később elkapták.
