Közélet

Sokan kérnek halált Bándy Kata gyilkosára

Halalbuntetes(210x140)(1).jpg (halálbüntetés)
Halalbuntetes(210x140)(1).jpg (halálbüntetés)

Az emberek érintettnek érzik magukat: hiszen úgy gondolják, velük is megtörténhetett volna az eset.

A Blikk megszólaltatta azt a 21 éves lányt, aki két hete járt P. Lászlóval, s nem tudott semmit a férfi kegyetlenkedéséről. Elmondása szerint „nyugodtan sétált a gyerekek között”, semmit sem lehetett rajta látni. A férfinak Kelebián felesége, gyermeke volt, Pécsett futtatásból élt, a Felsővámház utca környékén dolgoztatta újdonsült élettársát – írja a Blikk.

A Bors szerint ugyanakkor gyermeke anyja kísérte el Pécsre, ahol a 26 éves férfinek az unokatestvére, István biztosított szállást. Ő azt mondta: nem gondolta volna, hogy ölni képes. „Nem tűnt erőszakosnak, nem ivott, igaz, az elképzelhető, hogy néha kábítószert fogyasztott”.

P. László édesanyja a Bors tudósítójától értesült arról, mivel gyanúsítják a fiát. Az asszony megdöbbent. mint mondta: vagyon elleni bűncselekményeket már követett el, lopott, de azt nem hiszi el, hogy embert ölne. A szomszéd tanyán élő asszony sem titkolta meglepetését, ő úgy emlékszik, a férfi viszonylag csendes, szelíd természetű.

P. László tagadta, hogy társai lettek volna, de a rendőrök további bűntársat vagy bűntársakat keresnek. Sőt továbbra is valószínűsítik, hogy az egyik tettes autóval érkezhetett a helyszínre, abba rángatták be az összevert lányt. Keresik a férfi egyik rokonát is. P. László a gyilkosság után kifosztotta áldozatát, a lány minden értékét magával vitte.

A gyilkos három napig bujkált, majd gyalogosan a határ felé indult. Alig tíz kilométerre járhatott Horvátországtól, amikor elkapták. Elfogásakor megsérült, orrcsonttörést szenvedett. P. László három hónapja szabadult az előzetes letartóztatásból, lopás miatt vitték be. A gyilkosság idején is börtönben kellett volna lennie.

Bűnlajstroma tetemes: főként kisebb betöréses lopásokban utazott, de az erőszak sem állt távol tőle. Fiatal kora ellenére rablás miatt már öt évet ült, 2009-ben szabadult. Egyik közösségi portálon azt írta magáról: érdeklődési köre az alvilág.

Féltik Kata édesanyját

A tragédia felfoghatatlan a családnak. A fiatal lány nagyszülei hétfőn Bonyhádról újra Pécsre utaztak, hogy unokájuk emlékére gyertyát gyújtsanak lakása előtt. Legalább elfogták a gyilkost, “de büntetés-e a börtön az ilyen embernek?” – fakadt ki a nagymama, aki szerint Kata édesanyja, Edit romokban hever, és attól félnek, valami őrültséget tesz.

Először Bándy Kata édesanyja a közösségi oldalon tette közzé, hogy elfogták lánya gyilkosát. A tragédia kiugróan magas érdeklődést váltott ki az internetezők körében. Baranya megyében négyszer annyiszor írták a keresőbe a lány nevét, mint Budapesten. A pszichológus, a fiatal, csinos lány, és a rendőr – a szociálpszichológus szerint ezek voltak a “hívószavak”.  Hain Ferenc szerint a többség érintettnek érezte magát. Úgy gondolták, velük is megtörténhetett volna az eset – írja a híradó.hu.

A Bándy-gyilkosság után ismét felerősödött a halálbüntetés visszaállítását követelők hangja. A Jobbik mellett ezt sürgette a Fidesz-frakcióban helyet foglaló Kisgazda Polgári Szövetségpárt is. Németh Zsolt, az Országgyűlés baranyai jobbikos képviselője arra is felhívta a figyelmet, hogy P. László esetében érdekes a kiskunhalasi szál, hiszen ott 2008 decemberében történt egy hasonlóan bestiális gyilkosság, lehet, hogy annak a nyomozását is érdemes lenne újrakezdeni.

Az interneten reagálók közül sokan ismerték el a rendőrség munkáját, de még többen azt emelték ki, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi cigány nemzetiségű, és ehhez fűztek gyalázkodó kommentárokat. A Katára emlékező Facebook-oldalt jelenleg moderálják és felhívták a figyelmet, hogy “A csoportban nem megengedett semmilyen etnikumi, vagy más ítélkezés”. A Magtár utcai ház, többségében roma származású lakói hétfő délutánra elmenekültek. Mint az RTL Klubnak elmondták: Budapestről induló bosszúállóktól rettegtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik