Közélet

Súlyos baleset: egy nő és kisbabája sérült meg Tápiószecsőn

Anya és gyermeke súlyos állapotban került kórházba.

A baleset hétfő délután történt Tápiószecsőn. A Sági út és a József Attila utca kereszteződésben ütközött össze egy kisbusz és egy kocsi. Előbbi jármű megpördült az úton, a járművek ezután karamboloztak. Ketten sérültek meg,  egy nő és mindössze pár hónapos kisbabája. Mindketten a kocsiban utaztak.

A mentők mindkettejüket súlyos sérülésekkel szállították kórházba – tájékoztatta a Hír24-et Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Több halálos, illetve súlyos baleset történt hétfőn hazánk útjain. Az 55-ös főúton egy autós vesztette életét, miután rosszul lett a volán mögött, és autójával árokba hajtott végül pedig fának csapódott. Valamivel korábban Felsőzsolca és Hernádnémedi-Bőcs között egy kerékpáros halt meg, miután a tiltó jelzés ellenére a sínekre hajtott, egy személyvonat pedig elgázolta.

Az M5-ös autópályán egy teherautó és egy kamion ütközött össze. Előbbi jármű vezetőjét életveszélyes állapotban, menőhelikopter szállította kórházba. Baleset történt a 405-ösön is, ott két kocsi ütközött. A karambolban egy ember súlyos, három pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik