A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Vagyonvédelmi Osztály nyomozói hétfőn a délutáni órákban Budapesten, a XX. kerületi Lajtha László utcában megtalálták a még hiányzó, körülbelül 70 millió forint értékű Szinyei Merse Pál „Vadregényes táj” című festményét – írta a police.hu. A nyomozók továbbra is nagy erőkkel keresik az ötödik ellopott alkotást, Kádár Béláét.
A rendőrök korábban egy józsefvárosi lakásban befalazva találták meg azt a mintegy negyedmilliárd forintot érő Csontváry-festményt, amelyet több más, tízmilliókat értő alkotással együtt márciusban lopott el egy budai lakásból két budapesti férfi.
Március 15-én a teraszajtót felfeszítve törtek be az Orom utcai lakásba, amelynek falairól több festményt leemeltek. A lakásból összesen 480 millió forint értékben loptak el különböző tárgyakat.
A tolvajok nem voltak tudatában annak, milyen értékes műveket vittek el, amikor a médiából értesültek, nem merték azokat értékesíteni, inkább rejtegették az alkotásokat.
A legdrágább képet, Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című festményét az egyik elkövető apósának VIII. kerületi, Szigony utcai lakásában, a szekrény mögötti részbe befalazták, míg a többi képet lakásukon, fóliába csavarva rejtegették.