Közélet

Késsel követelte nagyapja hagyatékát

A fiatal többször is megütötte „mostoha nagyanyját”, és pénzt követelt tőle.

Győr-szigeti otthonában támadt rá a 79 éves nénire az a 25 éves hajléktalan, aki sajátos módon, késsel fenyegetve követelte nagyapai hagyatékát az idős nőtől. A gátlástalan rabló még pénteken késő este kereste fel a nagyszülői házat. Betörte az ablakot, így jutott be az épületbe. Az asszony egyedül volt otthon, a fiatal késsel rontott neki. Megfenyegette, és azt a pénzt követelte tőle, amelyet „öregapja hátrahagyott halála előtt”.

A riadt nagymama hiába bizonygatta, hogy nincs semmiféle pénz, unokája nem hitt neki, ütlegelni kezdte az asszonyt, akinek több helyen eltört a bordája. A rabló ezután feldúlta a házat örökségét keresve. A megfélemlített nő halálra dermedten nézte végig az esztelen kutatást, majd azt, amint unokája pár arany ékszert magához véve a betört ablakon keresztül elmenekül házából.

A fiatal ugyan álarcot és sötét ruhát viselt, a nagyapja egykori párját nem tudta megtéveszteni, azonnal tudta, kivel áll szemben. Miután támadója elment, felhívta lányát, aki érte ment és elvitte a rendőrségre.

A járőrök pár órán belül elfogták a 25 éves gyanúsítottat, aki kihallgatásakor mindent tagadott.  Ellene rablás miatt indult eljárás, és a bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik