Közélet

Izraelita temető könyvelése miatt nyomoz a rendőrség

Állítólag sikkasztásra és kettős könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő.

Az index.hu szerdán megjelent írása szerint a kőbányai rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Kozma utcai központi temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa (szentegylet)könyvelésével kapcsolatban.

A hírportál információi szerint számla nélküli sírhelyvásárlásokra és a nyilvántartásból hiányzó temetésekre is fény derült.
Mint írták, a nyomozás egy idős nő ügyéhez kötődik, aki 2010 májusában veszítette el a testvérét, és a temető irodájában a családi kriptába történő temetkezésért 900 ezer forintot fizetett. Ezután ugyanott 600 ezer forintért rendbe hozatta a kriptát, majd fél évvel később, tekintettel saját betegségére, előre megvásárolta a saját sírhelyét is félmillió forintért. Információik szerint a befizetésekről “betemetési jog vásárlás” címén a Chevra Kadisa pecsétjével ellátott papírokat kapott, pénztári bizonylatot azonban nem.

A nő idén augusztusban meghalt, s amikor hozzátartozói a sírhely megvásárlásáról szóló papírral a temető irodájára mentek, számukra akkor derült ki, hogy a nyilvántartásokban sem a sírhelyvásárlásoknak, sem a pénznek nincs nyoma.
Az index.hu beszámolója szerint a sírhelyekért nem kellett ismét fizetni. Az ügy fejleményeiről a portál “BZSH-s körökből” annyit tudott meg, hogy bár Karádi Gábor temetőigazgató cáfolta, hogy tudna a pénzekről és az ő aláírása szerepelne a papírokon, “jóindulata jeléül” félmillió forintot befizetett a chevra pénztárába.

A temetőigazgató nem sokkal később kölcsönös megegyezéssel, egy hónappal a tervezett nyugdíjazása előtt hirtelen nyugdíjba ment – írta a portál.

A cikk szerint egy másik hitközségi, a temető ügyeit ismerő informátor azt mondta, hogy a Kozma utcai temetőben a hitközséghez tartozókat rendezett papírokkal temették el, más esetekben azonban “a temetés le volt papírozva, de az összegnek csak egy része került be a chevra könyvelésébe.”

Az MTI kereste a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, de egyelőre nem érkezett válasz.
A BZSH temetkezési ügyekért felelős Chevra Kadisa részlegének vezetőjét, Kálmán Tamást pedig az MTI-nek nem sikerült elérnie.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik