Közélet

Minden mozdulatát lesik az ámokfutó rendőrgyilkosnak

Poór Zoltánt (29) a Venyige utcai börtönből átszállították a Kozma utcai börtönbe, ahol 24 órás folyamatos megfigyelésben részesül. Gyakorlatilag minden mozdulatát figyelik.

A fokozott őrzést labilis idegállapotával és agresszív hajlamával érdemelte ki. Az őrök meg akarják előzni, hogy önmagában kárt tegyen, vagy másra támadjon.

– Nagyon rossz lelkiállapotban van az ügyfelem, sokat sír, és azt hajtogatja, hogy nem látta a mögötte álló rendőrt. A börtönben semmilyen atrocitás nem érte, az őrök is nagyon figyelnek rá – mondta a Blikknek dr. Tóth Boglárka, Poór Zoltán ügyvédje.

Poór július 23-án nem állt meg Zuglóban az őt igazoltatni akaró rendőröknek, akik csak a Keleti pályaudvarnál érték utol és állták el a BMW-je útját. Radovic Dusán kiszállt az üldöző járőrautóból, a többszörösen büntetett Poór pedig hátramenetbe kapcsolt, és halálra gázolta a rendőrt, majd ismét elmenekült.

A IX. kerületben tudták csak elfogni. Az autójában speed nevű drogot találtak, ő pedig szakértők szerint úgy viselkedett elfogásakor – szinte vinnyogva vizet követelt, kitágultak a pupillái –, mint aki drog hatása alatt áll. A szakértői vélemény e hétre várható arról, hogy volt-e a szervezetében drog, és ha igen, milyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik