Közélet

Teljes gázzal ment el a várakozó utasok mellett

Gábor viszonylag kulturált levelet írt, pedig 30 percet kellett várnia egy HÉV-vezető miatt, aki lassítás nélkül továbbhajtott az ideiglenesen kihelyezett megállóhely mellett, ahol 15 ember várakozott.

Kedves BKV-figyelő!

Ha lehetséges, blogotokon keresztül szeretnék köszönetet mondani mind a magam, mind az ÁTI-Sziget ipari park dolgozói nevében annak a “tehetséges”, a ráckevei vonalon tevékenykedő HÉV-vezetőnek, aki augusztus 13-án, 16:16-kor, ignorálva a megállóban várakozó kb. 15 embert, lassítás nélkül, full gázzal hajtott keresztül Szigetszentmiklós alsó időszakos megállóhelyen. Köszönjük, hogy fél órát álldogálhattunk a következő vonatra várva a tikkasztó hőségben, köszönjük, hogy 8 óra meló után nem siethettünk haza a családunkhoz, én pedig külön köszönöm, hogy egy fontos találkozóról késtem vezetőnk miatt. A szigetszentmiklósiak közül néhányan gyalog indultak haza, de a legtöbben – köztük én is – Pestről járnak be a munkahelyükre, ami gyalog kellemes táv lenne a sínek mentén…A megállóhely egyébként nem régen létesült,  az is lehet tehát, hogy a vezető tért vissza hosszú szabadságról, de akkor miért nem igazították el rendesen? És mi van azokkal, akik netán le akartak szállni? Gyalogolhatnak ők is? Szigetszentmiklós alsó előtt több időszakos megállóhely is van, netán azokat is kihagyta versenyzőnk? Vagy csak azért száguldozott ennyire, mert 3 perc késésben volt? Rejtély.
Mint ahogy az is rejtély marad, kik azok a jótét lelkek, akik az említett vonalon kilopták a sínből a csavarokat, ami miatt a szerelvény bizonyos megállók között csak lassan tud haladni. Szeretném tudni, mikor lopják el a síneket is, és lesz-e olyan MÉH telep, ami beveszi a feldarabolt síneket?
Lesz.

A BKV meg állítólag – legalábbis a kalauz elmondása szerint – most fog pályázatot kiírni az ellopott csavarok pótlására (Gyengébbek kedvéért: még csavar sincs nekik raktáron). Szóval, köszönet a BKV vezetőségének is.

Üdv: Gábor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik