Kicsit ma a BKV figyelő sztrájkolt a BKV helyett, bár még csak hétfő van. Nem nagyon tettünk ma ki beérkezett levelet, nem olvashattok odacsukott emberekről, őrjöngő sofőrökről, de még a verekedő ellenőrös történetek sem kaptak helyet. Ennek egyetlen oka van, az, hogy most fontosabbnak tartjuk, hogy a sztrájkról beszéljünk, még akkor is, ha nem lesz. Nem lesz, mert megegyeztek, ám ez a megegyezés számomra olyan semmilyen. (mondhatnám úgy is, hogy a BKV megvette a szakszervezetet) Több pénzért fognak dolgozni többet, kevesebben, ugyanis 150 járművezetőtől válik meg a cég. Kíváncsi leszek, hogy ez a 150 elbocsátott alkalmazottat hogyan válassza majd ki a cég. Remélem majd előnyben részesítik azokat, akik rosszul végzik a munkájukat és nem azok lesznek elküldve a cégtől, akik egyébként is jól dolgoztak és tesznek valamit azért, hogy ez a közlekedés tényleg jobb legyen. Olvastam ma egy érdekes cikket ITT! Az indexes cikkek sajnos nem kommentálhatók, de itt megtehetitek. Mondjátok el a véleményeteket, mit szóltok hozzá, hogy lemondott a BKV-s szakszervezeti főnök. Mondjátok el véleményeteket a „megegyezésről” és mindenről ami a sztrájkkal kapcsolatos.
- 08:07 1242 négyzetméteres luxusvillát bérelt Matolcsy Ádám Dubajban
- 07:58 Lehet hősi halott egy megszálló katona?
- 07:45 Őrjöngve tombolt egy részeg nő az esztergomi rendőrségen, mert nem tehetett feljelentést
- 07:40 Házasodna a gazda: Vivien a munkájára hivatkozva hagyta ott Máté gazdát
- 07:35 Csütörtök reggel is 400 forint felett az euró
- 07:16 Erasmus-ügy: Brüsszelt meglepte a kormány javaslata
- 07:15 Az SOS-jelzés születése: miért nem volt elég a Titanic vészjelzése?
- 06:53 Shane Tusup menyasszonya: Ha Shane magyarnak születik, nem kapna ennyi bántást
- 06:42 Gördeszkával akart hazajutni egy férfi az M3-ason
- 06:39 Izraeli légicsapás érte Bejrút központját
- 06:30 Szendvicset készített a New York-i esővízből
- 06:26 A veszélyhelyzet soha nem érhet véget
- 06:24 Marburg-vírus-fertőzés gyanújával vittek kórházba két embert Németországban
- 06:22 Az Árulók: „Sötétség, vakság, zavar, káosz és feszültség” – újabb ártatlant szavaztak ki
- 06:17 Eső: több vármegyére figyelmeztetést adtak ki
- 17:41 „Kopognak, kinyílik az ajtó, és Orbán Viktor jön be” – Kokónak egyszer a miniszterelnök volt az öltönyfutára
- 16:37 Hirtelen nagyon megemelte a kormány a hiánycélt, jöhet az osztogatás?
- 20:51 A kőbányai Fidesz alpolgármesternek kért fel egy szocialistát, pedig nincs is rá szükségük a többséghez
- 16:47 Milák az egyetlen párizsi érmesünk, akinek az edzői nem kaptak állami kitüntetést
- 06:39 Izraeli légicsapás érte Bejrút központját
- 06:17 Eső: több vármegyére figyelmeztetést adtak ki
- 15:19 „Ez a kaland vízválasztó lehet” – Dobó Ági külföldre költözött fiaival, férje viszont hazautazott
- 15:16 Új termékekhez menekülnek a magyarok a visszaváltós palackok elől
- 21:01 Krausz Gábor: Amikor láttam, hogy fegyverrel a kezükben szállt ki a két rendőr, megállt bennem az ütő
- 06:24 Marburg-vírus-fertőzés gyanújával vittek kórházba két embert Németországban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!