Tech

Az internet kikapcsolásán dolgozik Irán

A tervek szerint az ország augusztus végéig áll át a világhálóról a saját, "tiszta" internetére.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Irán nem szokott viccelni, ha az internetről van szó – szűk egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy a nehezen megoldható és költséges cenzúrázás helyett a teokratikus köztársaság egyszerűen kiszakítana magának egy könnyedén ellenőrizhető szeletet a kibertérből, s már idén januárban érezhetőek voltak az országos intranet kiépülésének hatásai.

Mivel a “tiszta interneten” Irán nagyjából 23 millió online felhasználója már nem fogja tudni elérni a Facebookot vagy a Gmailt, a lakosság ingyenesen regisztrálhat az állami levelezőrendszerre – természetesen a teljes név és cím megadásával, illetve személyigazolványos azonosítással.

Az International Business Times jelentése szerint a kizárólag állami ellenőrzés után engedélyezett iráni digitális azonosítókat már lehet igényelni, és az információtechnológiáért felelős miniszter közleménye szerint az országban augusztus végére nem marad olyan szolgáltató, amely a “tiszta interneten” kívül mást szolgáltatna.

A világhálóval történő szakítás egyébként nem lesz teljes, egyes külföldi oldalak elérhetőek maradnak, feltéve, hogy a kormány a “fehér listára” érdemesnek tartja őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik