Tech

Nem állt le az internet

Most az is örülhet, aki lemaradt arról, hogy szerdán tartották az IPv6 világnapot - épp azért, mert fel se tűnt neki.

Június 8-a jött és ment és hála az égnek pont olyan eseménytelenül telt el, mint amire mindenki számított és reménykedett. Az akcióban 400 internetes cég vett részt, többek között a Google, a Facebook és a Microsoft is, hogy teszteljék, mit szól az internet az új protokollhoz.

A probléma ugyanis abból adódhatott volna, hogy az utóbbi 30 évben használt IPv4-es és a jövőben véglegesen bevezetésre kerülő IPv6-os protokoll, amellyel az interneten lévő eszközöket azonosítják, nem kompatibilisek egymással – gyakorlatilag két külön internetként kell elképzelni a dolgot.

Számítások szerint a felhasználók mintegy 0,03%-a érezhetett némi lassulást, ami gyakorlatilag elhanyagolható – ékes jele ennek, hogy a Facebook elmondása szerint az ügyfélközpontjaikhoz befutó panaszok és kérdések száma nem emelkedett. A közösségi oldal annyira felbuzdult a sikeren, hogy fejlesztői oldalaikat mostantól mindkét protokoll szerint elérhetővé teszik.

Kitörő örömre azonban egyelőre nincs ok, mivel mind a tartalom-, mind az internetszolgáltatóknak ki kell építeniük a végleges infrastruktúrát az átállás előtt, hogy az IPv4 címekből ne legyen hiány. Ennek egyébként már most megmutatkoznak a jelei, hiszen a Microsoft nemrég vett 1,5 milliárd forintért 666 ezer régi fajta IP címet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik