A csillagászok döntése anno annyira megosztotta az amerikai közvéleményt, hogy az év szava 2006-ban hivatalosan is a ’plutoed’ (lefokozott, leminősített) lett. Hiába no, az amerikaiaknak nagyon a szívükhöz nőtt a naprendszer szélén tengődő mini golyóbis, és még az sem hatotta meg őket különösen, hogy a konferencia résztvevői bejelentették, a nagyok közül kiebrudalt Plútónak egy új kategóriát (plutoidák) hoznak létre.
A leminősítés természetesen a technikai fejlődés velejárója volt – hiszen nem a Plútó „ment össze”, a csillagászok egyszerűen pontosabban és távolabbra látnak, mint a 20. század elején, amikor a titokzatos „X-bolygó” utáni hajtóvadászat beindult. Percival Lowell, az arizonai Lowell Obszervatórium alapítója óriási összegeket ölt bele álomprojektjébe, hogy végre rátaláljon arra az égitestre, ami az Uránusz pályáját (a Neptunuszon kívül) megzavarja. A kutatás alatt egyébként többször sikerült lefényképezniük a Plútót, a csillagászok azonban nem ismerték fel, hogy megtalálták, amit kerestek – Lowell pedig 1916-ban meghalt, így a program háttérbe szorult, egészen 1929-ig, amikor az új igazgató leszerződtette a munkára a mindössze 23 éves hobbicsillagászt, Clyde Tombaught.
Tombaughnak végül egy évébe került, de több ezernyi fotó összehasonlítása után végre rátalált egy mozgó égitestre – a Harvard Egyetem kutatói pedig 1930. március 13-án bejelentették, beazonosították a keresett az X-bolygót.
A Lowell Obszervatóriumot azonnal elözönlötték az új égitest nevére tett javaslatok, Lowell özvegye mindjárt 3 nevet is ajánlott: Zeuszt, majd a férje, illetve a saját keresztnevét. A bolygó keresztanyja végül egy 11 éves oxfordi kislány, Venetia Burney lett, aki úgy gondolta, az alvilág antik istenének neve jól illene egy ilyen sötét és feltehetően hideg bolygóhoz.
Az emberek szemében azonban a Plútó korántsem volt „hideg és sötét”, köszönhetően elsősorban Walt Disneynek, aki még ugyanabban az évben bemutatta Mickey egér legújabb társát, a szeretnivaló Plútó kutyát.
A csillagászok persze sosem hitték a Plútót óriásnak, a bolygó tömegét azonban először csak 1978-ban, első holdjának a felfedezése után tudták megtippelni. A kutatók nagyot csalódtak a kapott számokban, végérvényesen azonban csak további mérések és a Neptunuszról kapott pontosabb képek után, a 90-es évek elején merték kijelenteni: Lowell titokzatos X-bolygója feltehetően sosem létezett, a Plútó csak éppen „jókor volt jó helyen”.
A Plútó tudományos megítélésének végül az adta a kegyelemdöfést, amikor 2003-ban felfedeztek a szomszédságában egy nála 630 kilométerrel nagyobb átmérőjű objektumot, a 2003 UB313-at, becenevén Erist.
Az IAU definíciója szerint azokat a törpebolygókat nevezik plutoidának, amik:
1. a Neptunuszon túli, úgynevezett Kuiper-övben keringenek,
2. tömegük elegendő ahhoz, hogy saját gravitációjuk hatására gömbölyűek legyenek, és
3. mozgásuk során, a bolygókkal ellentétben ne söpörjék ki teljesen az anyagot a pályájukat övező térrészből.
Ezeknek a feltételeknek pillanatnyilag csak négy égitest, a Plútó, az Eris, a gyermekszülés hawaii istennőjéről elnevezett Haumea, illetve a rapanui istenség után Makemakénak keresztelt törpebolygó felel meg (mivel a naprendszerben pillanatnyilag ismert ötödik törpebolygó, a Ceres a Mars és a Jupiter között kering).
