Gazdaság

Ennyivel emel a Vodafone

A Telenor és a Vodafone már biztosan áthárítja a fogyasztókra a távközlési adót. A 70-es szolgáltató júliustól emeli a díjakat.

Kevesebb mint két forinttal emeli a Vodafone a feltöltő kártyások tarifáit. A vállalkozói csomagokban fix kiegészítő havi díjként 1250 forintot kell majd fizetniük nettó. A havidíjas lakossági előfizetőknek sávos lesz az emelés, a díjcsomagban foglalt percek mennyiségétől függően legfeljebb 700 forintot nettó árként. De valószínűleg ezt az összeget nem éri majd el az emelés.

Ha a parlament elfogadja az adómérséklési törvényjavaslatot, akkor a Vodafon is csak kevesebbet emel, ekkor a magánelőfizetőknél 400 forint lehet a maximum. Az ingyenes egymás közötti hívások maradnak ingyenesek. A csak a Vodafone-nál lévő bónusz perceket és SMS-seket sem adóztatják meg – jelentette be a társaság csütörtöki tájékoztatóján.

Bár a Telenor már lassan két hete bejelentette, hogy rá fogja terhelni a fogyasztókra a telefonadót, de részleteket még nem tudtak mondani arról, hogy ez pontosan mit is jelent majd. Még nem dolgozták ki, mekkora áremelésre számíthatnak az előfizetőik, és azt sem lehet tudni, mikortól kerül sor az árváltoztatásra. A bejelentéskor a cég kommunikációs igazgatója, Kutas István még azt mondta, az új különadó hatálybalépésétől fogják érvényesíteni a percalapú adót az áraikban. A törvény szerint a 2 forintos új sarcból a magánszemély fogyasztók után maximum 700, a céges ügyfelek után 2500 forint lesz a szolgáltatók által fizetendő adó. Az összegeket azonban (a szolgáltatók javaslatait figyelembe véve) a Gazdasági és Informatikai Bizottság elnöke, Rogán Antal javaslatára 400 illetve 1400 forintra mérsékelnék. A változtatást még nem szavazták meg, de a módosítót a képviselők döntő többsége támogatta.

A UPC egyelőre még nem tudta megmondani, hogy áthárítják-e a fogyasztókra az új adót vagy sem. Náluk jelenleg még a háttérszámításokat végzik és azok figyelembevételével hoz majd a vezetőség döntést. Hogy mikor, arra nem tudott válaszolni a cég kommunikációs igazgatója, Szűcs László.

A Magyar Telekom nagyon bízott abban, hogy a törvény elfogadásánál az ügyfelek és az ország érdekében megfogalmazott szakmai javaslatokat figyelembe veszik. Sajnálattal vették tudomásul, hogy végül erre nem került sor.

Nagyon komoly teherről van szó, nagyságrendjében a jelenlegi különadóhoz mérhető, amelynek közel felét a Telekom fizeti be a költségvetésbe. Ez csak 2011-ben több mint 24 milliárd forintot tett ki. A különadó mellett párhuzamosan megjelenő új adónem miatt júliustól újabb jelentős terheléssel kell számolnunk, 2012-ben ez várhatóan 10 milliárd forint távközlési adót jelenthet számunkra – írták.

Most tehát fel kell mérnünk, pontosan milyen kötelezettségeket tartalmaz számunkra az új törvény, és azok milyen további következményekkel, hatásokkal járhatnak. Konkrétumokról azonban korai lenne még nyilatkozni – tették hozzá.

A távközlési iparág a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Ha ez a szektor lelassul, akkor hazai beruházások és munkahelyek kerülhetnek veszélybe, ami kedvezőtlen hatással lehet a gazdaságpolitika növekedési céljaira, az ország versenyképességére – összegzett a cég kommunikációs igazgatósága.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik